Gyermeknevelés

2024.08.27. 12:09

Családi drámák – Győri kollégánk véleménye a Mosonmagyaróvári tragédiáról

Gyurina Zsolt

Fotó: Shutterstock

Amikor egy család széthullik, az mindenképpen dráma, akkor is, ha nem végződik tragédiával, rendőri beavatkozással. Egy 19 éves lány szúrt meg négy embert vasárnap Mosonmagyaróváron, elsőként nagymamáját és apját, majd hosszas őrjöngése közben még két idegen férfit. Anélkül, hogy a pontos hátteret ismernénk, a hírek alapján úgy látszik: a lány családja nem működött úgy, ahogy egy családnak kellene. Pontosan tudjuk, hogy a magány az egyik legnagyobb veszélyforrás, sok betegség eredete vezethető vissza az egyedüllétre, míg ezzel szemben a család a legjobb védelem mindenféle pszichés nyavalya ellen.

 A család, az emberi kapcsolat gyógyít. 

Mégis, ma a családok folyamatos támadás alatt állnak. És nem csak arra gondolok, amikor véleményvezérek nagy hangon azt kiabálják, hogy gyermeket nevelni nehéz, a gyermek nyűg, és mennyivel könnyebb annak az élete, aki csak magára gondol, az életet pedig csupán élvezi, felelősség és cél nélkül, és fogyaszt és fogyaszt, mintha nem lenne holnap. Mások az egyén elsőbbségét hirdetik a társas kapcsolatokkal és a közösséggel szemben, arra biztatva, ne is alkalmazkodjunk. Egy családot összetartani talán sosem volt még olyan nehéz, mint napjainkban, amikor gyors a tempó, rohannak a napok, és nehéz ellenállni a mindenhonnét csábításoknak. Erre jön rá az, hogy a szülők kezéből kiveszik a nevelés lehetőségét és átpasszolják az internetnek. Együttesen ez azt eredményezi, hogy már gyakran a gyermekek, a kamaszok is frusztráltak, traumatizáltak. Ahogy soha nem volt még ilyen magas a válások száma, mint napjainkban, úgy a különféle pszichés problémákkal szakemberhez forduló tizenévesek aránya is egyre nagyobb. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen sokan sokaknak esélye sincs arra, hogy megkapják a helyes kezelést traumáikra. Gyógyulni kellene tehát, miközben a jövő még sötétebbnek tűnik. 

Családot összetartani talán sosem volt még olyan nehéz, mint ma.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában