Szamarat vennének

2024.07.16. 12:34

Patrik és Füles új útvonalon - Még több győr-moson-soproni településen halad át a csacsi és gazdája

Patrik és Füles új útvonalon érkezik vármegyénkbe. A tervezetnél még több településen lehet majd találkozni az időközben országos hírességgé vált párossal. Emellett egy új ötlet is kigondolt Patrik, megtakarításából szeretne egy jobb sorsa érdemes szamarat megvenni és egy szerető családot találni neki.

Dániel Viktória

Füles és Patrik kiválóan halad országot árszelő túrájával, amelynek tervezett hossza most már jócskán 400 kilométer fölé duzzadt. A cél mi szerint fel szeretnék hívni a figyelmet a szamarakkal való méltó bánásmódra sokak szívét megdobogtatta.

Patrik és Füles új családba szeretnének juttatni egy jobb sorsra érdemes szamarat, az eddigi felajánlásokból és a saját megtakarításukból megvásárolva az állatot.
Patrik és Füles új családba szeretnének juttatni egy jobb sorsra érdemes szamarat, az eddigi felajánlásokból és a saját megtakarításukból megvásárolva az állatot.
Forrás: Ott vagyunk már? Facebook oldal

 Száz plusz egy szamár

Patrik a hétvégén egy szamárfarmra látogatott, ahol közel 100 szamarat tartanak, hogy ismereteket gyűjthessen saját szamárrezervátumának elindításához. Füles pedig új barátokat szerzett a pihenő során. A következő napokra a pároshoz csatlakozott egy fiatal csikós hölgy és lova is, így négyen vágtak neki a túra egyik legnagyobb kihívást jelentő részének.

Patrik és Füles a hétvégén egy szamárfarmra látogattak el. A szamarak közt egyből megvolt az összhang.
Patrik és Füles a hétvégén egy szamárfarmra látogattak el. A szamarak közt egyből megvolt az összhang.
Forrás: Ott vagyunk már? Facebook oldal

A legnagyobb kihívás

Némi félelemmel vegyes várakozás lengte be a vasárnap reggelt. Fülesnek át kellett kelnie az útvonal leghosszabb több mint 500 méteres hídján a Dunaföldvári Duna hídon. A bátor csacsi azonban gond nélkül vette az akadályt és mindenféle makacskodás vagy riadalom nélkül bandukolt át a túlpartra.

Arról hogy Füles milyen ügyesen kelt át a hídon videó is készült:

A következő napokban egy új célt is megfogalmazott Patrik. Abban kér segítséget, hogy találjon egy rossz körülmények közt tartott szamarat, akit a saját zsebpénzéből és az eddig beérkezett támogatásokból megvásárolna és egy szerető családot keresne neki. A nemes célt információval vagy akár egy kiló répa árával is lehet támogatni.

Változik Patrik és Füles útvonala

Patrik kedden indult Mezőfalvára Fülessel, és egyúttal oldalán azt is közzétette, hogy megváltoztatta tervezett útvonalát. Mosonmagyaróvár lesz a végállomás. A páros Gyarmatnál ér majd Győr-Moson-Sopron vármegyébe, ezt követően 22 települést érintve érnek majd el a célba.

A változás okán az eredeti útvonal néhány települését ki kell hagyniuk a sétából, ezért elnézést kérnek. 
Partik és Füles kalandjairól, valamint a szamármentő akcióról többet megtudhatnak az Ott vagyunk már? Facebook oldalon és youtube csatornán

Az új útvonal állomásai vastagon jelölve a Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszok:

14. Mezőfalva

15. Hantos

16. Sárkeresztúr

17. Aba

18. Bodakajtor

19. Tác

20. Szabadbattyán

21. Úrhida

22. Sárkeszi

23. Várpalota

24. Felsőpere

25. Olaszfalu

26. Zirc

27. Borzavár

28. Bakonykoppány

29. Bakonyszűcs

30. Csót

31. Vaszar

32. Takácsi

33. Gyarmat

34. Tét

35. Győrszemere

36. Nagyszentpál

37. Ménfőcsanak

38. Gyirmót

39. Győr

40. Győrújfalu

41. Győrzámoly

42. Győrladamér

43. Dunaszeg

44. Ásványráró

45. Hédervár

46. Darnózseli

47. Arak

48. Püski

49. Kisbodak

50. Dunasziget

51. Doborgazsziget

52. Dunakiliti

53. Feketeerdő

54. Mosonmagyaróvár


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában