Nemzetközi megmérettetés

2024.07.24. 10:25

Csillagászati Diákolimpia Bakonybélen - Révais diák is a magyar csapatban

Bakonybélben rendezik meg a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát augusztus 7. és 9. között, melyen győri révais is megméretteti magát.

Kisalföld.hu

A diákolimpiát, amelyen magyar, horvát, szlovén és szaúd-arábiai középiskolások vesznek részt, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, valamint a Svábhegyi Csillagvizsgáló szervezi.

A nemzetközi diákolimpiához hasonlóan 4 különböző fordulóban mérik össze tudásukat a résztvevők. Az elméleti- és adatelemzési feladatsorokban konkrét csillagászati problémákat kell megoldaniuk, a planetáriumban és a távcsöves észlelésnél az égbolt ismeretére lesz szükségük – közölte a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont.

Az utolsó napon csapatversenyt szerveznek, ahol a különböző országok diákjai alkotnak egy-egy csapatot. A legjobban teljesítők díjazásban, arany-, ezüst-, és bronzéremben, dicséretekben és szponzori felajánlásokban is részesülnek.

Az eseményt követően a hazai csapat augusztus 14-én Brazíliába, Vassouras városába indul a 17. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára.

A magyar delegációt Dobák Bálint (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), Elekes Dorottya (Budapesti – Fasori Evangélikus Gimnázium), Horváth Zsóka (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium), Milbik Csongor László (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr) és Vári Gergely Péter (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) alkotja.

A csapatvezető Kovács József, az ELTE GAO tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, a Laboratoire des 2 Infinis csillagász posztdoktori kutatója, megfigyelőként Varga Vázsony, fizikus, aranyérmes diákolimpikon és Rózsahegyi Márton, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont projektmenedzsere egészíti ki a csapatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában