Kilenc év

2024.06.19. 18:18

Tortát kapott születésnapra a győri elefánt, Kitó - videó

Kitó, az afrikai elefánt kilencedik születésnapját ünnepelték szerdán a győri állatkertben. A győri elefánt csapat legkisebb bikája még szinte gyereknek számít.

Kisalföld.hu

Fotó: Csapó Balázs

Mint az eseményen elhangzott, kilenc évével ahhoz már elég érettnek bizonyult, hogy saját csordáját hátrahagyva csatlakozzon egy bikacsapathoz, ahogy a természetben is tette volna. Azt, hogyan kell bikának lenni, csak nagyobb társai tudják majd neki megtanítani. Bár Kitó folyamatosan játszik és bohóckodik, árgus szemekkel figyeli a nagyobbakat.

Kito fontos tagja a győri állatkert családjának, hiszen ő az első afrikai elefánt, aki Magyarországon született és itt is fogant. Szülei 2011-ben költöztek Nyíregyházára, ahol 2015. június 19-én Kito is meglátta a napvilágot. 

Fotó: Csapó Balázs

Mint egy igazi gyerek, feszegeti a határokat: bizony előfordul, hogy szemtelenkedik a főnökkel - leginkább az ételen képesek összeveszni -, de naiv szeretettel csüng a nagyobbakon. A tréningeken lelkesen teljesít, előszeretettel produkálja magát. Eszes, ügyes kis elefánt, és ugyan még nagyon fiatal, de nagy jövő áll előtte. A nevezetes napra tortát kapott, csupa finomsággal: alma, banán, mangó, paradicsom, hagyma, uborka, saláta, széna szerepelt rajta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában