Vége a tanévnek

2024.06.29. 15:00

Gálaműsorral zárták a tanévet a gyárvárosi iskolában Győrben

Kisalföld.hu

Nagy sikerű gálával búcsúztatta a Gyárvárosi Általános Iskola a 2023/2024-es tanévet. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett gálaműsorral az intézmény célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a bemutatkozásra azon diákok számára, akik magas szintű művészeti tevékenységet folytatnak. A több héten át tartó próbafolyamat során a fellépő diákok alázatosan és fáradságot nem ismerve készültek a bemutatóra. A gálaműsoron előadott produkciók változatossága és színvonala igazolta, hogy a diákok nemcsak a tanulás és a sport terén, hanem a művészeti tevékenységben is kiemelkedőt nyújtanak. A népdalokat az iskola kórusa, valamint az arany minősítéssel rendelkező, kitűnő népdalénekesek interpretálták hitelesen. A légtornászok szemet gyönyörködtető karikabemutatói mellett előadtak musicalrészleteket, de a hangszeres zene is képviseltette magát. A diákok zongorán, gitáron, fuvolán, klarinéton és dobokon mutatták be mély átéléssel a zeneműveket. A drámaszakkörös tanuló versmondása, csodás táncprodukciója, valamint a végzős diákok előadásában A Pál utcai fiúk musical A grund című dala színesítette még a gála változatos programját. A tanév végi gálán részt vevő nyolcvan diák és a közel kétszáz fős közönség büszke lehetett arra, hogy a Gyárvárosi Általános Iskola nagy családjának tagja diákként, pedagógusként vagy szülőként. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában