Nem is a film a lényeg

2024.06.22. 13:52

A kertmoziban közösséget építenek, a legtöbbször ingyenesek

Reneszánszát éli a szabadtéri mozi: vágyunk a közösségi élményekre, ezek közül pedig az egyik legjobb egy közös mozizás a nyári ég alatt. Van, ahol már nekivágtak, máshol július közepétől kezdődnek a vetítések.

Gyurina Zsolt

Ez nemcsak egy filmvetítés, hanem egy délutántól késő estig tartó közösségi esemény, nyilatkozta Hegedűs Csaba, a PikNik Mozi megálmodója. Idén Győrújfaluban rendeztek kertmozit.

A kertmozikban az a közös, hogy különlegességük okán mindenütt nagy sikert aratnak. A tavalyi tesztüzem után idén a Radó Matiné keretein belül szervezi a Győri Művészeti és Fesztiválközpont a Radó-szigeti kertmozit. Öt vendéglátó egység (a Lima Pub and Hostel, a Szomszéd Koktélbár és Kávézó, a Sushimanufaktúra, a Souper Smash és a Túróvarázs) települt ki a vízpartra, ahol a finom ételek és italok mellett a fényfüzérek is hozzájárulnak a különleges miliőhöz. Ez évben is ingyenesek a filmvetítések. Öt alkalommal várják a „szigetmoziba” a nézőket, az első július 18-án lesz, amikor a Macskafogót tekintheti meg a közönség, majd augusztusban három, szeptember elején pedig még egy kertmozit terveznek.

A varázs a szabadtér 

– Idén régi magyar filmeket adunk, olyanokat, amelyeket szeretünk és szívesen megnézünk újra. A kertmozi varázsa a szabadtér, a közösségi élmény, a barátok, a fröccsözés, a sörözés, a pattogatott- kukoricázás. Győrben a Zenepavilon oldalán lesz elhelyezve a mozivászon. 21 órakor kezdődnek a filmek, a székeket érkezési sorrendben lehet majd elfoglalni. Körülbelül 100–150 ülőhelyünk van, de lehet hozni pokrócokat, és a fűre terítve igazi kertmozihangulatban nézni a vetítéseket – mondta lapunknak Dalmai Rozi, a fesztiválközpont munkatársa. 

Nem is a film a lényeg

A PikNik Mozi kertmozis közösségépítő rendezvényt többnyire önkormányzatok rendelik meg, akik szinte kivétel nélkül ingyenessé teszik ezt a kulturális szórakozást a helyiek számára. 
– Sikerült rendezvényünkkel a fiatalokat is megszólítani, ami szinte mindig a legnehezebb – nyilatkozta Hegedűs Csaba, a PikNik Mozi megálmodója és kreatívja. – Ezeken az eseményeken a vendégek tényleg közösséget építenek, rég nem látott ismerősökkel beszélgetnek, vagy épp baráti, családi kártyázások zajlanak, miután leterítették a magukkal hozott pokrócot. Ez nemcsak egy filmvetítés, hanem egy délutántól késő estig tartó esemény, ahova nem csak a technikát telepítjük és üzemeltetjük, a kiválasztott film jogdíjának ügyintézése mellett a hangulatvilágításról is gondoskodunk. Ezért is mondjuk azt, hogy nem feltétlen a film a lényeg, hanem a hangulat, amit megteremtünk. 

Az idei szezonban a kertmozis rendezvény többek között már Győrújfalura is ellátogatott, ahol szintén óriási volt a siker. Drive-in Cinema szolgáltatással is foglalkoznak, ami nem más, mint a klasszikus autósmozi, ahol mindenki a saját autójában ülve nézheti végig kedvenc filmjét úgy, hogy a rádió frekvenciáját az adott csatornára hangolja, hogy a film hangját onnan hallhassa. 

Régi filmek, magyar filmek 

Győr-Moson-Sopronban több helyen mozizhatunk a szabadban ezen a nyáron. Évek óta működik például kertmozi Nyúlon, idén nosztalgia-, horror-, akciófilm szerepel a programban. Az első alkalom vasárnap lesz, az 1952-es klasszikus magyar alkotást, az Állami áruházat adják. Mosonmagyaróváron a Vár-tó partján a Szigetköz Piknik – Food Truck Show keretében háromnapos rendezvényt tartanak a könnyed nyári szórakozás jegyében, már hatodik éve. A szervező Flesch Károly Nonprofit Kft. munkatársa, Korcz Dominika lapunkkal azt közölte, ugyancsak régi, népszerű filmek lesznek, romantikus amerikai és magyar filmek, és nem kell belépőt fizetni. 
 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában