A hely, ahol minden diák önmaga lehet: iskola nyolc gyerekkel Láziban

– Ha ez az iskola Budapesten lenne, sok száz ezer forintos tandíjú elit iskolának számítana – mondja Hidvégi Gyula tanító, és nehéz vitatkozni vele. Leírhatatlan az a nyugalom, ami körbevesz minket, amint belépünk Lázi általános iskolájába. Csak alsósok járnak a hatszáz fős település oktatási intézményébe, azok sem sokan: összesen nyolcan. Így aztán összevont tanítás van a tápszentmiklósi Csokonai-iskola lázi tagiskolájában. Két helyiség, egy nagyobb, egy kisebb. A kisebb szobában éppen Kuruczné Borbély Márta tart énekórát. Nyugdíjas, negyvenhat éve tanít, most óraadóként, egyszerre öt telephelyen, öt településen. 

Láziban három elsős, két másodikos, egy harmadikos, két negyedikes tanul. Ebben a tanévben sokan vannak, januárban Ózdról érkezett hozzájuk egy család fia és lánya. Így aztán gond van, mert nem férnek be együtt a hatfős falubuszba. Mivel ottjártunkkor hiányzó is volt, öten figyeltek az énektanárra, két fiú külön tanult. A kedd amúgy mozgalmas, ilyenkor megeshet, hogy az első órán hét gyermekkel három felnőtt foglalkozik, mert egyszerre áll a teremben az énektanár, a gyógypedagógus, a logopédus.

Szeretik az iskolát 

– Citerával kísérem őket, mert egy héten egyszer van dupla énekóra, és akkor egy nap alatt nyolc dalt tanítok nekik, ebben segít a hangszer. Az, hogy kevesen vannak, könnyebbség, az, hogy összevont tanulócsoportok, nehézség. Például most az egyik elsős témazárót írt, addig átvittem egy másik helyiségbe, hogy az éneklésünkkel ne zavarjuk – avat be a napi történésekbe Kuruczné Borbély Márta. Az osztályban mindenki barátja mindenkinek. Egyikük, egy halk szavú, szőke kisfiú megsúgja, hogy szeret ide járni, mellette ülő társa bőszen bólogat. Mellesleg ő a szüleivel messze lakik – néhány utcányira. Testvéreik egyaránt ide jártak. Mindketten azt mondják, jó az iskola, órák után is együtt játszanak. 

Családias a légkör 

– Az is csoda, hogy létezünk. Budapesten jártam tanítóképzőbe, ott nem készítettek fel egy ilyen helyzetre – kezdi Hidvégi Gyula tanító. Budapesten született, 26 éves korában döntöttek úgy feleségével, gyermekeiket nem a rákospalotai panelben akarják felnevelni. Így kerültek Láziba, ennek pedig már negyven éve. Két fia és lánya már nagy, Budapesten és Győrben élnek, de szintén az iskola tanulói voltak. 

– Volt, hogy harminc gyermek is járt ide. Akkor két osztály volt, tanítónővel, tanítóval és napközissel. Amikor ideérkeztem, a WC még az udvaron volt. Kétezerben bővítették mosdóval. Azt mondom, egyre több ilyen iskolára volna szükség a mai rohanó világban. Családias a légkör. Hátránya is van, de több az előnye: itt még el lehet bújni. Azok a szülők nem íratják be ide a gyermekeiket, akik hisznek a versenyszellemben. Ők néha attól tartanak, hogy nincs, ami vagy aki húzza előre a gyermeket. Pedig nálunk is megkap mindent a diák. Annak idején a lányom osztályába nyolcan jártak, hatan mentek később főiskolára, egyetemre – hangsúlyozza. 

Mindenki önmaga lehet 

Apró, de takaros tornaterem, apró ebédlő. Az ebédet a győrasszonyfai Király étteremből hozzák, két asztalnál elférnek. A nagyobb teremben egy pihenősarok, illetve sok szín, gyermekek készítette dekoráció teszi vidámmá a környezetet. 

– Járt már olyan kislány ide, aki Kamcsatkán született, a Csendes-óceán partján. Volt siket tanítványom, akinél száj­ról olvastam. Volt amputált lábú kislányom, kirándulásokon a nyakamban vittem. Több, máshol problémás gyermek járt hozzánk, akik nálunk egyből megnyugodtak, mert önmaguk lehettek. Volt, hogy egy fesztiválon a színjátszó körösök vándordíját mi nyertük a nagy győri iskolák előtt – jegyzi meg a tanító. 

Még órákig tudnánk beszélgetni, de aztán búcsúzunk, hagyjuk, hadd folytatódjon a tanítás. A gyermekek udvaria­san elköszönnek, itt aztán nincs hangzavar: a csöndben minden egyes szót hallani. És ez olyan jó.