Hullócsillagok

Nincs is annál romantikusabb, mint nyári meleg éjszaka a szabad ég alatt heverni egy mező közepén, nézni az eget, és türelemmel kivárni a kis csóvákat, villanásokat az égen. Hullócsillag, mondjuk, ha tudjuk is, hogy ez csak népnyelv, mert se nem csillag, se nem hullik. Ahogy szép képpel elmesélte nekem egy amatőr csillagász: egy üstökös ruhájáról leeső porszemek lépnek be a légkörbe és égnek ott el kisebb vagy nagyobb lánggal. 

Egymás között már az egyetemen használtuk ezt a kifejezést viszont arra az emberi jelenségre, amikor valaki olyan nagy vehemenciával vetette bele magát egy ügybe a realitásokkal is dacolva, hogy félő: hamar kiég. Rendre be is következett. Bár az egész földet akarták megmozdítani, kihunytak. Mozgalmak, célok, izmusok, könnyelmű cégek tömegével termelték az ilyen fősodorról lemaradó, pislákolás után hamar kihunyó fényű fiatalokat. Talán mert megkérdőjelezték a haladás irányát? Vagy nem tudták felvenni a tempót? Nem adták át a tömegüket teljesen a tehetetlen száguldásnak? Sokfelől lehet értelmezni egy-egy életutat, és valószínűleg annyi narratíva születne, ahány szemtanút megkérdezünk róla. 

Tanévkezdés, új szeptemberi lendület előtt egyrészt érdemes kicsit lelassítani, mielőtt elkap bennünket egy ilyen gyors jelenség gravitációja, és megfogalmazni saját célokat, saját irányt, hogy ne csak sodródjunk. Másrészt pedig ha már beüt a baj, akkor sincs minden veszve. Nem­csak üstökös által levedlett por származik az űrből, de az arany is ott képződött két halott csillag ütközésekor. A kudarc vagy az elmúlás nem szükségszerűen rossz, teremthet értéket is, felszabadíthat új célokra, csillogóbb értékek felmutatására.