Segítség adományból

2023.08.16. 19:28

80 soproni családnak lesz könnyebb az iskolakezdés, de Csongoron és Kárpátalján is örülhetnek a gyerekek

Néhány hét és kezdődik a tanév, ezért rászoruló gyermekeknek szervezett iskolatáska- és tanszergyűjtést a Szent Márton Ház. A felajánlásokból a kárpátaljai magyar gyermekeknek is jut.

Papp Fanni

Önkéntesek segítségével szépszámú adomány gyűlt össze a Szent Márton Házban.

Fotó: Szalay Károly

A Szent Márton Házat működtető Határok Nélkül Alapítvány 23 éves fennállása óta évente többször tart adománygyűjtést. Öt éve pedig minden tanév előtt iskolatáska- és tanszergyűjtést szerveznek. 

– Boldogok vagyunk, ugyanis a felhívásunkra többen hoztak adományokat, mint tavasszal. Ráadásul az adományozók jobban ki is tettek magukért. Szívmelengető volt látni, hogy fiatal anyukák frissen mosott és élére hajtott gyerekruhákat hoztak – mondta el Vigné Kovács Margit, a Határok Nélkül Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, az akciót a soproni Szent Orsolya-iskola is támogatta. 

Az adománygyűjtés három napon keresztül tartott 14 önkéntes segítségével. 

– Nagy hajrá volt a három nap alatt. Iskolatáskák, tornazsákok, több láda tanszer és sok zsák gyerekruha mellett érkeztek plédek és ágyneműk, de hoztak öt zsák cipőt is, aminek mindig örülünk. Egy soproni butik hozott rengeteg új kötött mellényt, kardigánt – részletezte Vigné Kovács Margit. 

Mintegy nyolcvan soproni család részesül támogatásban. 

– A rászoruló családokat már kiértesítettük, hogy mikor jöhetnek összeválogatni a szükségleteiket. Ami megmarad, azt elszállítja a Nyíregyházi Karitász, később pedig Kárpátaljára juttatják el a ruhaneműket, iskolatáskákat, tanszereket és tartós élelmiszert, amit az ukrán menekült gyerekek kapnak meg. Mindezek mellett kerül adomány Sopron testvérvárosába, Csongorra is. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában