Stipsits Ibolya fényképezőgép optikáján át látta Kubát - Győrben is bemutatják a képeit - galéria

• Fényképezőgépével a világ számos országát bejárta. Európában, Afrikában, Ázsiában készült képeit nemzetközi versenyeken díjazták.
• Munkáját a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége a legmagasabb fotóművész minősítéssel, a MAFOSZ kiváló művésze platina fokozatával, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség pedig a FIAP kiváló művésze platina minősítéssel ismerte el.
• Legutóbb Kubában járt fotós kollégáival. A fotóművésszel készült interjúnkat olvashatják.

– Milyennek látta az országot? 

– Kubába érkezve úgy éreztem, mintha ötven évet visszarepültem volna az időben. Az elmúlt idők hangulata itt még mindig élénken él. Autentikus világ a Karibik-térség gyöngyszemében. Történelme miatt a mai napig a szocializmus emlékhelyének is nevezik. Temperamentumos, szenvedélyes, színes, élénk, zajos, barátságos, ősi, nosztalgikus és vidám. Egyedi hangulat, amit érdemes megtapasztalni. A kubaiaknak vérükben van a tánc. Bárhol és bármikor utcán, otthon, kocsmában, ahol épp elkapja őket a ritmus, táncolnak. A salsának gyors a tempója. Bármennyire is igyekeznénk, vérbeli kubai táncossá nem tudnánk válni, a helyiek viszont egyszerűen ebbe születnek bele. A salsa legbiztosabb alapjait az utcán lehet megtanulni. Az étteremben, munkaközben a pincérek is táncoltak, sőt a konyhából a szakács is kijön egy salsára, hogy megtáncoltassa a vendégeket. A legfinomabb koktélokat, amelyeknek fehér rum az alapja, Kubában kóstolhatjuk meg. Az iskolákban, az állami intézményekben mindenhol láthatók Castro, Che Guevara, Cienfuegos és más képek. Castro-idézetek vannak a falakon, ahogy egy szocialista országban elmaradhatatlan, kötelező és elvárás. A gyerekek egyenruhában úttörő nyakkendőben mennek az iskolába, amely a mi gyerekkorunkat idézi. Az utcákon nincs állandó rendőri jelenlét. Ötven, nyolcvan éves autókkal közlekednek, amelyek műszaki állapota nem mindig megfelelő, főleg egy európai szeméből nézve. Egy ötven, nyolcvan éves autó hatvanezer dollárba is kerülhet. Ennek ellenére balesetet egyszer sem láttam és a városokban is ritkán hallottam szirénázó járművet. 

– Milyen a mindennapi élet? 

– Kubában több mint hat évtizede embargó és jegyrendszer van. Bevásárlóközponttal, élelmiszerüzlettel, drogériával nem találkoztam. Ott tartózkodásom alatt alapvető dolgokat, mint zsemlye, tej, papír zsebkendő, wc papír, tusfürdő, fogkrém nem tudtam beszerezni. A szállásunkon és az étteremben ennek ellenére az ellátás kifogástalan volt. Az emberek kedvesek, barátságosak, szolgálatkészek voltak. Még itthon online vásároltam kubai SIM kártyát. Azt gondoltam, hogy a telefonálásom és az internetem biztosítva lesz. Tévedtem. Kikapcsolják, és akkor lehet használni, ha központilag visszakapcsolják, engedélyezik. Számunkra ez elképzelhetetlen. 

– Számtalan fotón örökítette meg a látottakat. Lesz belőle kiállítás?

 – Mindig örülök, hogy útjaim során láthatom, emberközelből tapasztalhatom meg egy távoli országban élő nép életét, lehetőségem van egy kicsi időre köztük élni. Mostani kubai utamon egy fantasztikus életszemléletet, életszeretetet tapasztalhattam, ami főleg zenéjükben, táncukban fejeződik ki. Szinte mindennap találkoztam egy dzsessztrióval, magányos gitárossal, zongoristával, nagybőgőssel, szaxofonossal, akik életet leheltek a Karibik-térség gyöngyszemébe. Fantasztikus zenei élményt volt, talán ezért özönlöttek ide a turisták Castro forradalma előtti időkben. Szeretem a világot járni, de mikor hazaérek mindig hálás vagyok a sorsnak, hogy ide születtem. Az elkészített anyagból októberben egy kiállításra készülök,amelyet Győr közönségének szeretnék először bemutatni és ekkor fog megjelenik a legújabb könyvem, aminek a nyomdai előkészítő munkáin már dolgozunk.