Éttermeket vezetett, világversenyeken állt a dobogón, most diákokat tanít a győri Sátor Géza

– Hogyan, miért választotta a szakácsmesterséget? 

– 10–12 éves koromban édesapám gyakran mesélte katonai élményeit, ahol szakácsként szolgált. Elbeszélése szerint katonatársai mindig keresték a társaságát, főleg az ételosztásnál voltak nagyon jóban vele. Mesélt a laktanyai konyháról és a tábori konyhán készült ételekről is. Amikor az általános iskolában eljött a továbbtanulásra való jelentkezés ideje, én a szakácsszakmát jelöltem meg. A budapesti VII. Kerületi Vendéglátó-ipari Vállalat központjában sikeres írásbeli és szóbeli felvételi teljesítése után augusztus 1-jétől 31-ig próbaidős gyakorlaton kellett megfelelni. Ez­­után kerültem a mai Erzsébet körúti (Lenin krt.) Erzsébet söröző és étterembe szakácstanulónak. Tanítómesterem Neitek József konyhafőnök volt, aki az 1964-es szakács­olimpián csapatban aranyérmet szerzett. Az első évben a szakácsszakma alapjait, húsok ismeretét, előkészítését kellett elsajátítani. Elméleti oktatás az Osvát utcai vendéglátóiskolában volt, ahol szintén elismert tanárok tanítottak bennünket. A második évben három hónapos hidegkonyhai gyakorlaton vettem részt a vállalat Thököly úti konyháján. Itt is elismert séf volt a mesterem Siska József személyében. A harmadik év végén, 1965. május 12-én tettem szakmunkásvizsgát. Ez­­után még egy évig dolgoztam szakácsként az Erzsébet ­étteremben. 

– Kisebb-nagyobb kalandozásokban is volt része pályafutása során. Merre járt? 

– 1966-ban a Mahart dolgozója lettem, hajószakácsként dolgoztam a Tolna motoros hajón. Igaz, nem dél felé, hanem északra szerettem volna utazni a Dunán, világot látni, de így sikerült. Később, 1973 januárjában aztán a Hungexpo Passauba küldött ki, a Bilka áruház éttermében a magyar hetek keretében magyaros ételeket készítettem, így a régi vágyam is teljesült. 

1980-ban érettségiztem a soproni vendéglátóipari iskolában. Abban az évben nyitottuk a ménfőcsanaki Birka csárdát, amelynek üzletvezetője voltam 1985-ig. 1986-tól mint konyhafőnök a katonai kollégium konyháját és éttermét vezettem 1989-ig, majd januárban nyitottuk a Kisfaludy utcában a Szalai vendéglőt, ahonnan még abban az évben Ausztriába mentem. Először Bécsben szakácsként, majd a burgenlandi Weiden am Seeben konyhafőnökként dolgoztam egészen 1994 júniusáig. Ekkor vettem át a Szalai vendéglő vezetését, amit egészen 2008-ig vittem. 

1996-ban mesterszakácsvizsgát tettem. 1999 májusában 9 fős létszámmal megalakítottuk a Győri Szakácsok Klubját Edvi László és Suga Péter kollégáimmal, aminek elnökévé választottak. A klub azóta is működik, rendszeresen találkozunk. Abban az évben a bázeli szakácsvilágkupán bronzérmes helyezést, 2000-ben az erfurti szakács­olimpián és a 2002-es luxemburgi világbajnokságon szintén bronzérmet szereztem. 2003-ban munkámat a legrangosabb magyar szakmai díjjal, Venesz József-díjjal ismerték el. 2004-ben olimpiai ezüst-, 2006-ban világbajnoki ezüst­érmet szereztem. 

– 76 évesen ma is a vendéglátóipari tanulókat oktatja. Mióta adja át tudását a fiataloknak? 

– 2005-től 2008-ig az Apáczai Csere János Tanítóképző és Idegenforgalmi Főiskola vendéglátó szakán óraadóként dolgoztam mint szakoktató. Itt mesteroktatói elismerést kaptam. 2008. január 1-jén nyugdíjba vonultam, de az évtől jelenleg is a Krúdy Gyula-iskola főállású szakoktatója vagyok. Munkámat emlékéremmel, emlékplakettel, oklevelekkel ismerték el. 

– Milyen szakmai értékeket tanult és ad át? 

– A konyhában nagyon fontos a kollegalitás, az együtt­­működés. Azt is korán megtanultam: olyan, hogy munkaidő, a vendéglátásban nincs. A munkához való hozzáállást egyrészt otthonról hoztam, mert láttam a szüleimet, mennyit dolgoztak, másrészt oktatóimtól is ezt tanultam. Azt hiszem, én erre születtem, nem tudom abbahagyni a mesterségem.