Szautner Endre Audik szívéért felel, Trabanttal száguld a pályákon - fotók

Szautner Endre Húsz éve biztosítja az alkatrészek minőségét a gyártósor mellett 

– Mikor kezdett el dolgozni az Audinál? 
– Autószerelőként végeztem a Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumban, majd különböző vállalatoknál dolgoztam, ahol hasznosíthattam a megszerzett szaktudásomat. Már 1993-ban érdeklődtem az Audi iránt, de akkor még nem köteleztem el magam a vállalathoz. A kapcsolat 2001. január 8-án vált komollyá, azóta dolgozom a cégnél. 

– Melyik részlegre vették fel akkor? 
– Az R4-es szereldében kezdtem, csapágyazás, hajtókar- és dugattyú-összeszerelés volt a feladatom. Három évig végeztem ezt a munkát, majd az úgynevezett végátvételre kerültem. Ez azt jelenti, hogy a legyártott motorblokkokat kellett átvizsgálnunk, mielőtt azok a szereldébe kerültek volna. Tulajdonképpen ezt csinálom a mai napig, igaz, az évek során sokat változott a technológia, fejlődtek az általunk használt eszközök. 

– Miben ragadhatóak meg ezek a változások? 
– Az első években, a régi soron nagyobb szerepe volt a kézi munkának, aztán lecserélték az összes berendezést. Ma már sok mindent a gépek, automaták csinálnak, csak a munkadarab fel- és lerakásához van szükség emberi beavatkozásra. És persze továbbra is mi végezzük el azokat a vizsgálatokat, aminek eredményeképpen eldönthetjük, alkalmas-e a motorblokk arra, hogy a szereldébe kerüljön. 

Fotók: Szemi Sport Photography

– Hogyan történik a munkadarabok vizsgálata? 
– Teljes körű diagnosztikát végzünk, minden kritikus pontot feltérképezünk. Megvizsgáljuk a furatokat, meneteket, a szelepeket, kengyeleket, ki kell szűrnünk a legkisebb öntéshibát is. Mindennek megfelelő méretűnek, állapotúnak kell lennie, csak tökéletes, sérülésmentes munkadarabok kerülhetnek át a szereldébe. 

– Milyen berendezések, milyen technológia segíti a munkát? 
– Természetesen kapunk egy részletes leírást arról, hogy milyen vizsgálatokat szükséges elvégeznünk, és ezeket különböző gépek segítik. A hengerfalat IPS-kamera pásztázza végig, ami megmutatja, megfelelő-e a megmunkálás, van-e benne sérülés, kiderül, ha esetleg hibás a bevonatolás. Endoszkópos vizsgálatot is folytatunk, ezzel főleg a forgácsmaradványokat lehet kiszűrni. Ezen­kívül nyomáspróbát is végzünk, hogy a terhelés alatt jelentkező problémák is felszínre kerüljenek. Az évek során az ember megtanulja, mire kell figyelni, hol vannak a buktatók. Felelősségteljes munka, precizitást és nagy odafigyelést igényel. Az elmúlt két és fél évben az R5-ös öthengeres motorblokk megmunkálását ellenőriztük, ami egy viszonylag kisebb darabszámban készülő termék, ugyanakkor nagy igény mutatkozik iránta a piacon. 

– Mennyire együttműködő a ­csapat? 
– Mondhatom, hogy nagyon jó csapatban dolgozom, minőségi munkát nem is lehet másként végezni. Ha kell, kisegítjük egymást, hogy tartani tudjuk a tempót. Mivel folyamatos műszakban dolgozunk, egyeztetünk egymással a hétvégékről, a szabadságokról is. Tulajdonképpen nincs is nálunk fluktuáció, évek óta ugyanazokkal a kollégákkal végezzük a feladatot. Ha mégis jön egy új munkatárs, igyekszünk őt szakmailag, emberileg is segíteni. 

– Úgy tudom, munka után, a szabadidejében sem szakad el az autóktól… 
– Mióta az eszemet tudom, imádom az autókat, így nem csoda, hogy rögtön a jogosítvány megszerzése után versenyezni kezdtem. Egy volt kollégámtól sikerült megvásárolnom egy használt Trabantot, 1985-től a navigátor társammal együtt ezzel vettünk részt szlalomversenyeken, illetve indultunk a dunántúli túraosztályban. A Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Nagykanizsa környéki utakon hajtottuk a járgányt. Két év után sikerült előrelépnünk, és bekerültünk az országos bajnokság második osztályába. 

– Milyen volt az akkori verseny­autó? 
– Abban az időben nem telt külön versenygépre, ezt az autót használtam a hétköznapi közlekedésre is. Persze át kellett alakítani, hogy megfeleljen a versenyelőírásoknak, az ülések, a belső merevítő védőcsövezés, a speciális biztonsági öv és még jó néhány egyéb alkatrész a versenyszabályokhoz is igazodott. Emellett minden évben vizsgáztatni kellett a gépet. Ebben a kategóriában országúti és gyorsasági szakaszok egyaránt voltak, de előfordult az is, hogy földútra jelölték ki a pályát. A legtöbb autó Trabant volt, emellett az ismert keleti márkák tűntek még fel, nyugati kocsit nemigen lehetett látni. Szép eredményeket értünk el ebben az időben, szinte minden futamon pontszerző helyen végeztünk. 

– Soha nem is versenyzett más típussal? 
– De igen, 1990-ben sikerült egy összetört széria Zsigulit szereznünk, amit teljesen felújítottunk. Szerettünk volna másik autót is vásárolni, de sajnos arra már nem sikerült előteremteni a megfelelő anyagi forrást. 

– Ki finanszírozta a versenyeket? 
– Főként saját zsebből költöttem az autóra, az alkatrészekre, a versenyekre. Ennek az intenzív időszaknak aztán vége lett, a családalapítás, a gyerekek kerültek a figyelem középpontjába, az autózás egy jó időre háttérbe szorult, néha-néha szerelőként kerültem a csapatok közelébe. 

– De csak egy időre… Mikor kezdődött újra? 
– A kisebbik lányommal nyolc évvel ezelőtt megnéztünk egy szlalomversenyt, és annyira tetszett neki is, nekem is, hogy felmerült: mi lenne, ha újra versenyeznék? Engem nem kellett sokáig biztatni, hamarosan találtam is egy utcai Trabantot, amit átalakítottam, hogy versenyzésre alkalmas legyen. Ezzel a járgánnyal vettem részt hat éven keresztül a bakonyszentlászlói szlalombajnokságban. 

– Sikerült újra visszahozni a régi érzéseket? 
– Természetesen nagyon élvezem, hogy újra a volán mögött ülhetek, és szép eredményeket is elértem az utóbbi években. Többször voltam dobogós, három évvel ezelőtt a Rábaringen a Metabond amatőr bajnokságán öt kilométeres minisprintben megszereztem az első helyet. A minisprintben az ember egyedül versenyez, a nagy sprintben navigátorral. 2021-ben ez utóbbi kategóriában is bajnokok lettünk a társammal, és nekem a mini változatban is sikerült megőriznem az előző évben kivívott egyéni elsőségem. A koronavírus-­járvány engem is elért, eléggé súlyosan megbetegedtem, így egy darabig megint le kellett mondanom a vezetésről. De amikor felépültem, ismét hoztuk az eredményeket, úgy szereztük meg a bajnokság harmadik helyét, hogy csak a szezon egy részében tudtuk gyűjteni a pontokat. Idén a második félévre vannak terveink, főleg a Királyszentistvánban rendezendő murvás pályás versenyre készülünk, és a Rábaring hagyományos megmérettetéseire. 

– Miért éppen e mellett a márka mellett kötelezte el magát? 
– Nekünk a családi autónk is Trabi volt, így jól ismertem és szerettem is ezt a típust. Nem elhanyagolható szempont, hogy megfizethető az ára, de előny a versenyzésnél az egyszerűsége is, mindent meg tudok javítani rajta saját kézzel. Emellett megbízható szerkezet, az egész pályafutásom során csak egyszer estünk ki műszaki hiba miatt. A jelenlegi autóm karosszériája 1988-as, csak a motort turbóztuk fel 26 lóerőről 45-re. Nem is vágyom nagyobb sebességre, nagyobb teljesítményre, számomra ez kikapcsolódás, és remélem, még egy ideig lesz alkalmam sikerre vezetni a jó öreg Trabantot.