Kétszer imádkozik, aki énekel

A tapolcai születésű fiatalember hetedikesként került a győri bencés gimnáziumba, két éve pedig már a Loyolai Szent Ignác bencés templom fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense művészeti vezetője. Élete két bencés fejezete között Hollandiában tanult régi zene–ének szakon. Bár tanulmányai elsősorban a barokkra koncentráltak, egy első év végi reneszánsz projekt alkalmával érezte magát igazán a helyén, így innentől efelé fordult.

– Az egész újdonsága fogott meg a lejegyzéstől a hangzásvilágig. Mindig eredeti kottából énekelünk és az kicsit más készségeket igényel. Nincsenek ütemvonalak, a szólamok nem egymás alatt találhatóak, hanem szétszórva. és az akkori tanárom, akit nagyon szerettem, egyszerűen megmérgezett vele. A bencésben gregoriánt énekeltem sokat. Ez lett, amihez igazán kötődtem és amihez értek. Úgy láttam, a reneszánsz jó folytatása a gregorián előképzettségemnek, mert abból fejlődött ki. Ráadásul vannak művek, amikről tudjuk, milyen alkalomra íródtak, kik voltak ott, amikor elhangzottak, nekem ez nagyon tetszik. Akusztikus kapcsolatba lehet lépni a múlttal.

Egy mesterkurzus alkalmával ismerkedett meg a Cappella Pratensis énekegyüttes vezetőjével, és 2018-ban csatlakozott is a formációhoz, mely elsősorban Josquin des Prez középkori flamand zeneszerző munkásságát és korát dolgozza fel. Máté azt mondja, bár nagyon megtisztelő ilyen társaságban énekelni és különböző fellépésekkel tarkítani a nyarat, számára azért az igazi a miserendben felhangzó ének. – Jó megismertetni ezeket a monumentális és világhírű műveket, de a miséken énekelni szerintem még jobb, mert fellépések alkalmával ki van ragadva kontextusából az egész. Az istentisztelet elválaszthatatlan része a zene. Szent Ágoston azt mondta, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik, de számtalan más egyházatya is kitért a zene jelentőségére.

Saját hitéről is úgy vall, mint ami elválaszthatatlan a zenétől, az énekes kifejezéstől.

Bár már általános iskolába is ének-zene szakos intézménybe járt, a győri gimnáziumi évek alatt dőlt el, hogy a régi zene irányába indul, hiszen Áron atya keze alatt hat évig énekelt abban a kórusban, melyet most vezet. – Kőkemény középkori szolfézst használunk. Úgy tanuljuk a dalokat, ahogyan akkor is tanulták a dalokat. Szolmizáljuk a hexachordalapú szolmizálással, aztán lefordítjuk a szöveget és így dolgozunk vele. A tizennyolcadik századig mindenki így tanult zenét. A srácoknak is élmény ez, mert nemcsak szokatlan, de akár egy ismeretlen dallamot is le tudnak blattolni ezek alapján. El lehet jutni arra a szintre, hogy bármit a kezükbe adok, az azonnal jól szólal meg.

Általános iskolában még tanult hangszeren játszani és később is volt benne rá elszánás, de végül idő hiányában inkább hagyta a dolgot. – Megtaláltam az éneklésben mindent, és a gregoriánhoz, a reneszánsz polifóniához nem is igazán szükséges kíséret. Iszonyatosan érdekes maga az éneklés, mivel a testedet szólaltatod meg. A hangszerek különválasztották a középkorban, mert azok halott dolgok, és mind csak az emberi test berezonálását akarja leutánozni. Nincs két egyforma énekhang, ettől nagyon változatos.