Köztéri lámpák megmentője - már 600 darabos a győri középiskolás gyűjteménye

– Már egy hete, hogy hozzád került az egyik győri lámpa, ami közel hatvan évig dacolt az elemekkel eredeti helyén. Az első állapotfelmérés alapján mit gondolsz, nehéz lesz rendbe hozni?

– Amikor korábban lentről szemléltem, kicsit féltem tőle, hogy milyen állapotban találom őket. Végül is több mint fél évszázada álltak már azon a helyen. Mikor a kosaras autóval fel tudtunk menni és bepillantani a búra alá, láttam, hogy az üvegszálas kalap konzerválta a fémvázat, mindössze le kell takarítani egy kicsit. A másik örömteli meglepetés akkor ért, amikor az elkezdtem megtisztítani az „ufót”. A piszok és a zuzmó gond nélkül lejött róla, és alatta szép narancssárga volt. A színét ugyan kicsit megszívta a nap, ezért egy festést majd kap, de egyébként nem lesz vele olyan sok munka, mint elsőre hittem. A ’60-as, ’70-es években nagyon jó minőségű alapanyagokat használtak. Valószínűleg úgy tervezték, hogy ez a lámpa örökké itt fog állni.

– Közel sem ez az egyetlen lámpa, ami a birtokodban van. Közel 600 köz- és csarnokvilágításhoz használt lámpatested van. Ez vitathatatlanul rendkívüli hobbi. Hogy kezdődött a lámpákkal kapcsolatos szenvedélyed? Mikor kezdted el gyűjteni őket?

– Felvidéken, egy kis faluban, Csilizradványon lakom. Talán tizenkét éves lehettem, mikor a szomszédunkban élő villanyszerelő-mester megmutatott nekem néhány szakmai fogást. Később pedig egy régi gázkisüléses lámpát is kaptam tőle. Ennek mostani szemmel nézve különösebb muzeális értéke nem volt, de ez volt az a darab, ami felkeltette az érdeklődésemet a lámpák működése iránt. Gyakran járunk át a határon, és mindig nézegettem a vámosszabadi határátkelőnél lévő lámpákat. Egy idősebb szakembertől kaptam is egy régebbit abból a típusból. Az előbb említett szomszéd úrral közösen megjavítottuk. Egyre több embert ismertem meg, köztük Horváth Pétert, a budapesti Fénymúzeum tulajdonosát, aki azóta is sokat segít nekem.

– Otthon mit szóltak a szenvedélyedhez?

– Először támogatták, sőt, olyan is volt, hogy születésnapra lámpákat kaptam. Aztán, ahogy a gyűjtemény elkezdett terebélyesedni, úgy a lelkesedés is kicsit alábbhagyott. Ebben az időben tényleg nagyon sok lámpám volt, némelyik borzasztó rossz állapotban. Később elkezdett formát ölteni az egész és egy valódi gyűjteményre emlékeztetni, valamint sikerült beszereznem néhány igazán szép darabot is. Szépen összerendeztem őket, mint egy kiállítást. Ekkor már a hozzánk érkező rokonok, vendégek is felfigyeltek rájuk, bemutattam nekik őket, elmeséltem beszerzésük történetét. Így sikerült „visszanyerni” a család támogatását, ma már szinte program, hogyha látogatók jönnek hozzánk, megmutatjuk nekik a gyűjteményt.

– Hogyan szerzel újabb darabokat a gyűjteményhez? Az utcán sétálsz, és figyeled, hol vannak érdekes világítótestek, vagy van valami különleges taktikád?

– Részben az előbbi. Sokat kirándulunk, s amikor útközben áthaladunk egy ipari területen, mindig figyelek. Idővel az embernek rááll a szeme, és észrevesz olyan dolgokat is, ami a laikusnak fel sem tűnik. Ha meglátok egy érdekes vagy ritka darabot, akkor feljegyzem magamnak a helyszínt és később megpróbálom felhívni az adott céget, vagy ha nem találok hozzájuk telefonszámot, akkor az adott település önkormányzatát. Olyan is volt, hogy a szomszéd cég segített felvenni a kapcsolatot az adott telephellyel. Emellett figyelem a hirdetéseket. Gyakrabban előfordul, mint gondolnánk, hogy valaki hazavitt egy-egy köztéri lámpatestet „jó lesz még valamire” felkiáltással, majd évtizedekig a padláson vagy a pincében porosodik. Emellett van egy fővárosi ismerősöm, aki hivatásszerűen foglalkozik lomtalanítással. Nála szoktam hagyni egy listát arról, hogy épp milyen típusokat keresek.
 – Gyűjtőtől nehéz ilyet kérdezni, de van kedvenc darabod, vagy olyan, ami valamiért különösen közel áll a szívedhez?

– Ez tényleg nehéz kérdés, nem tudnék csak egyet megnevezni. A szívemhez az ’50-es, ’60-as évek fénycsöves korszaka áll a legközelebb. Ebben az időszakban nagyon népszerűek voltak a különböző neonreklámok, mutatva, hogy felvesszük a versenyt a nyugati országokkal. Ehhez idomulva a köztéri világítást is lecserélték. Régi képeken gyakran lehet látni, milyen hangulatos utcaképet teremtettek ezek a lámpák. Magával ragadott ez a retró hangulat. Sajnos csak egy rövid ideig gyártották ezeket a típusokat, így nagyon nehéz beszerezni őket. Főleg régi ipari területeken maradt még néhány. Nagyon büszke vagyok rá, hogy több ilyen is van a birtokomban. Emellett a gyűjtemény legrégebbi eleme egy 1910-es régi zománclámpa, szintén gyönyörű darab.
 – Van esetleg olyan beszerzés, amire különösen szívesen emlékszel vissza?

– A múlt hét pénteki mindenképp az egyik legemlékezetesebb ilyen akció volt. Emellett különös élmény volt még az egyik sárvári családi hosszú hétvégénk is. A városban sétálva pillantottam meg egy régi ház udvarán egy nagyon szép lámpát. Később délután egyedül visszamentem a helyszínre, és láttam, hogy eladó az épület. Felhívtam a kontaktszámot, és kiderült, hogy egy cég árulja, de ők nem odavalósiak. Viszont megadták az egykori karbantartójuk számát. Felvettem a kapcsolatot az úriemberrel, aki azt mondta, ha kicsit várok, oda tud jönni és beenged. Így is történt, s mint kiderült, a lámpa már hosszú évek óta nem működik, így senkinek nem fog hiányozni, ha elviszem. Szerszámom azonban nem volt hozzá. A szomszédos ruhabolt viszont nyitva volt, és legnagyobb szerencsémre létrát és eszközöket is tudtak kölcsönadni. Alig két órával az első telefon után már visszafelé tartottam a szállásra a lámpával együtt. A mai napig meglep, milyen szerencsém volt, hogy minden és mindenki éppen jó helyen volt akkor.

– Korábban már említetted, hogy egy saját múzeumot szeretnél létrehozni. Mennyire távoli cél ez?

– Remélem, hogy 2–4 éven belül legalább egy részletét be tudom majd mutatni. 5–10 év múlva pedig egy komolyabb kiállítást is létrejöhet, de előtte mindenképp szeretném még befejezni a felsőfokú tanulmányaimat és villamosmérnök végzettséget szerezni. Fel szeretném állítani és újra beüzemelni a lámpákat, hogy a látogatók 1910-től napjainkig „végigsétálva az évtizedeken” láthassák, hogyan változott és fejlődött a köztéri világítás. Emellett van egy közel 6000 darabból álló fényforrásgyűjteményem is, ami részben a lámpagyűjtés hozadéka, ezeket is szeretném bemutatni. Ezért egy részben kültéri, részben beltéri múzeumban gondolkodom. Az egyik terv, hogy itt a faluban az egyik családi telken valósítom meg. A másik, amit inkább szeretnék, Győrben vagy a város környékén egy üres telket vagy ipari területet berendezni erre a célra. Már keresem azokat a szervezeteket, szponzorokat, akik tudnának ebben segíteni, ha pedig nem járok sikerrel, akkor később saját keresetből szeretném megvalósítani. Ha valaki kíváncsi a gyűjteményre, online formában is betekintést nyerhet a Villamostechnikai gyűjtemény Facebook-oldalon, egyik középiskolai barátom segítségével pedig egy igazi weboldalon is dolgozunk.