Győrből a déli kontinensre - Ausztrál bennszülötteket tanít Márta

– Hogyan került ki Ausztráliába?

– Gyárvárosi vagyok, általános iskolámat is ott végeztem. Lakótelepen nőttem fel, de a szüleimmel nagyon sokat kirándultunk, Pannonhalma közelében, az erdő közepén volt egy kis nyaralónk is. Kis koromtól kezdve biológus akartam lenni, még a győri állatkertben is dolgoztam. Általános iskolásként megalakítottam a saját természetvédelmi egyesületemet. Az egyetemen vadludakat kutattam, a doktorimat a madárinfluenzából írtam. Kaptam egy holland, később egy oroszországi ösztöndíjat, kijutottam egy expedícióra, ahol találkoztam egy ausztrál kutatóval, ő hívott ki tíz éve, a madár­influenza kutatására a távoli kontinensre. Így költöztünk ki a férjemmel, miközben már a Fertő–Hanság Nemzeti Park közelében kezdtünk építkezni.

Bezárkózott az ország

– Milyen az élet Ausztráliában?

– Az ausztrálok lazák, nyugodtak, kevesebb a gondjuk, emiatt pedig akár felületesebbnek is mondhatnánk őket, mint az európaiakat; talán az a legfontosabb számukra, hogy a lelki egyensúlyuk megmaradjon. Persze sokat segít nekik ebben, hogy jó a gazdasági háttér. Sokat sportolnak, persze ebben a természet, a tenger közelsége segít. Általános, hogy aki csak teheti, reggel munka előtt még szörfözik, biciklizik. Ha ott élsz, ez rád is átragad. Én is szörfözök.

– A járványt miként élték meg?

– Ausztrália rendkívül szigorú intézkedéseket hozott a koronavírus-járvány megállítására, lakói két évig nem hagyhatták el az országot, senki nem hagyhatta el lakóhelyét egy öt kilométeres körön túl. Ezt egyrészt szigorúan, telefonos applikációk segítségével a hatóság ellenőrizte, másrészt maguk az ausztrálok is hagyományosan szabálykövetők. Való igaz, a lelki megpróbáltatások mellett tényleg nagyon kevesen haltak bele a járványba. Nekünk sem volt könnyű. Szerencsénkre egy órára Melbourne-től, a Surf Coastnak nevezett üdülőparadicsomban lakunk, szinte a tengerparton. Torquay kisváros, nekünk ott volt a természet, az óceán, ahol az is kivételes volt, hogy az óvoda nyitva tartott, én pedig otthonról dolgozhattam. Illetve nagyon nagy szerencsénk volt, hogy a pandémia alatt volt egy rövidebb feloldás, amikor el tudtunk utazni Queenslandbe, a Whitsunday-­szigetekre. Igaz, hogy közben újra lezártak mindent, nem utazhattunk haza, így gyakorlatilag ott ragadtunk a „paradicsomban” néhány hétre. A szállásunk előtti öbölbe rendszeresen jártak az óriás tengeri teknősök táplálkozni, így mindennap velük úszkálhattunk. Hatalmas élmény volt ez az ötéves kislányunknak is. Ugyanitt apálykor esténként összegyűltek a tüskés ráják, amiket testközelből figyeltünk. A hajóutunkon többször láttunk hosszúszárnyú bálnacsaládokat is, egy alkalommal egészen közelről. Búvárkodtunk a korallzátonyokon, ahol kisebb testű, barátságos szirti cápák is csatlakoztak hozzánk. Egy alkalommal azonban egy kevésbé barátságos, nagy testű bikacápa közelített meg engem, mikor egyedül úsztam az öbölben. Szerencsére nem engem választott vacsorára aznap.

Fesztiválokon lép fel

– Az ornitológusmunkája mellett van egy, már egész magas szinten űzött hobbija is.

– Nappal anya, feleség vagyok, ökológusként és ornitológusként dolgozom, ezek után azonban táncos vagyok. Hét éve kezdtem el swingtáncolni, elsősorban lindy hopot és solo jazzt táncolok. Ez több, mint hobbi, nekem életforma. Sikerrel felvételiztem egy melbourne-i performance-­csoportba, bemutatókra, versenyekre járunk. A család maximálisan támogat. A kezdők után mostanra a haladókig jutottam: a járvány előtt Harlem Shout nevű társulattal az egész évünk be volt táblázva, dzsesszkoncertek, fesztiválok szerepeltek a naptárunkban. Így aztán maradt az otthoni gyakorlás. Ez az időszak nem volt teljesen haszontalan, mert online nagyon sok nemzetközi tanárral tarthattuk a kapcsolatot. Végül decemberben már volt egy fellépésünk, egy musicalben szerepeltünk.

Szibériától délre

– Ausztrália időről időre a természeti katasztrófák, áradások és erdőtüzek miatt kerül be a hazai hírekbe. Néhány éve hatalmas erdőtűz pusztított. Mintha ezek egyre gyakoribbak lennének.

– Valóban, egyre több az erdőtűz, ennek fő oka a klímaváltozás lehet.

– Hogyan érinti ez az élővilágot, illetve szakterületét, a madarakat?

– Azok a madarak, amelyek erdei élőhelyeken élnek, nyilván veszélyeztetettek. A Birdlife alakított egy kifejezetten a károk felmérésével foglalkozó csapatot. Én nem velük dolgozom, az én szakterületem a vonuló partimadarak, amelyek Szibériából Ázsián át érkeznek meg Ausztráliába, huszonkét országot érintve. Ezek a fajok vizesélőhelyeken, tengerpartokon fordulnak elő.

– Meséljen róluk!

– Ausztráliában 37 vonuló partimadárfaj fordul elő, ezek mindegyike veszélyeztetett; az ő életmódjukat kutatjuk a csapatommal, nemzetközi együttműködéseink során igyekszünk közös irányelvet alkotni a védelmük érdekében. Élőhelyük kezelésének koordinálása hozzám tartozik. Az egyik súlyos probléma a vonulási útvonalra eső pihenő- és táplálkozóterületek erőteljes iparosodása. A partimadarak sekély vizű, árapályos, iszapos területeken találják meg a táplálékukat, ám ezeket sok helyen beépítik. Például a Sárga-tenger nagyon fontos pihenőhelyük, azonban itt egyre gyorsuló ütemben töltik fel a part menti részeket. Ausztráliában pedig a fő gond, hogy az emberek nagy része a tengerparti régiókban lakik, így ezekről a területekről egyre jobban kiszorulnak a madarak.

– Mi a következő projekt, amelyben részt vesz?

– Ha visszamegyek, akkor az aboriginaloknak, vagyis a bennszülött ausztráloknak tartok majd tréninget. Ők átadják nekünk az ősi tudást, mi pedig a workshopok során például madárhatározást tanítunk nekik. A helyzetük változó: a többségük már asszimilálódott, együtt élnek a többségi társadalommal. De főként az Északi területen azért még sokan élnek nagy, elkülönült csoportokban, távol a városoktól. Akikkel én dolgozom együtt, ők Victoria államban élnek, egy rezervátumban kezelik az aboriginal kulturális örökséget, közben természetvédelmi programokat vezetnek. Emellett turisztikai cégekkel dolgozunk együtt, ökoturizmus keretében mutatják be az értékeket vagy éppen a veszélyeztetett madarakat a turistáknak. Most egy nemzeti parkkal dolgozunk együtt Dél-Ausztráliában, név szerint a Coorong National Parkkal, amely a következő úti célom lesz, ha visszatértem a vörös kontinensre.

A klímaváltozás és a vírusok

– Mi volt a legemlékezetesebb élménye a távoli földrészen?

– Miután megérkeztem Ausztráliába, a doktori kutatásom miatt sivatagi expedíciókra jártam. Már az első út emlékezetes volt, amikor három nap terepautózás során már régen nem láttunk embert, de még mindig haladtunk a belső sivatagi területek felé. Félelmetes, de egyben felemelő volt ennyire távol kerülni a civilizációtól. A vadonban nincs fényszennyezés, ezért a csillagok sokkal fényesebbek, az éjszaka pedig sokkal sötétebb, mint a városok környékén. A sivatagnak különleges felszereléssel lehet csak nekivágni: speciális terepjáróval, amelybe külön tartályt építettek a víz tárolására, napelemekkel, műholdas telefonnal és kígyómaráshoz kötszerrel. Az áradások után a sivatagban oázistavak keletkeznek, ahol rengeteg madár gyűlik össze, ezeket kutattuk fel. Befogtuk, megvizsgáltuk és meggyűrűztük őket. Ez a kutatás azt modellezte, hogyan hat, milyen kapcsolatban áll a klímaváltozás a vírusok terjedésével. Azt vizsgáltuk, hogy egy ilyen gyorsan kiszáradó környezetben miként változik a madárinfluenza előfordulásának gyakorisága a madarak populációiban. Ezeken az expedíciókon sok kalandban volt részem: futottam dingó elől, el kellett viselni a töméntelen mennyiségű sivatagi legyet, a porviharokat, hetekig csak kis, iszapos tavakban fürödhettem. Ám a végtelen vörös sivatag látványa kárpótolt a nehézségekért.

Névjegy - Ferenczi Márta

Született: Győr 
Szakmája: ornitológus 
Hobbija: swingtánc 
Munkahelye: Birdlife Australia 
A BirdLife International a világ legnagyobb nemzetközi természetvédelmi szervezete. Több mint 115 partnerből álló globális család, amely minden kontinenst, tájat és tengeri területet lefed. Ennek partnerszervezete a Birdlife ­Australia: a nonprofit szervezet a vörös kontinensen munkálkodik a madarak védelmén. Több mint egy évszázada segíti Ausztrália madárvilágát és élőhelyeiket különböző védelmi programokkal és érdekképviselettel. Közel százezer tagja és támogatója van, akik rengeteget segítenek a munkában. Az országszerte működő csoportokkal karöltve tudnak a helyi problémákkal foglalkozni, és így megérteni a nagyobb képet. A szervezetben nagy hangsúlyt kap a tudomá­nyos kutatás is, ami megala­pozza a természetvédelmi intézkedéseket.