Tolmácsolásból indult az edzősködése a Sopron Basket kommunikációs vezetőjének

– Gratulálunk az elismeréshez. Mennyire lepte meg? 
– Nagyon! Épp edzést tartottam, majd amikor vége lett, láttam jó néhány gratuláló üzenetet a telefonomon. A közelmúltban volt a születésnapom, először arra gondoltam, néhány köszöntés érkezett kissé megkésve, majd kiderült, hogy az önkormányzat nyilvánosságra hozta a kitüntetettek névsorát. Amennyire meglepett, legalább annyira jól is esett ez az elismerés. 
 

– Hogy indult a kapcsolata a csapattal? 
– A sportot mindig is szerettem, a családdal szinte mindent megnéztünk: labdajátékokat, atlétikát, küzdő- és téli sportokat. Középiskolai tanárnőm azt gondolta, hogy sportriporter leszek, ám akkoriban az informatika nagyon felfutóban volt, így ebben az irányban tanultam tovább. A kétezres évek elején a Sopron–Pécs párharcról szólt a női bajnokság, és az egyik döntőre elutaztunk Pécsre néhány barátommal. Ott egyszerű kis gépemmel készítettem egy csomó fényképet, és írtam egy amolyan élménybeszámoló-­félét, majd ezt elküldtem Török Zoltánnak. Úgy látszik, tetszett neki, mert elhívott beszélgetni. A következő szezonban külsős­ként segédkeztem a kosárlabda-­magazinunk elkészítésében, azt akkor Molnár Balázs, a jelenlegi klubmenedzser szerkesztette. Az azt követő évadtól pedig „állományba” kerültem a klubnál. 
 

– Mint informatikus vagy mint kommunikációs munkatárs? 
– Inkább az utóbbi, de azért ha előbbiben volt szükség segítségre, kezdetben tudtam használni a főiskolán tanultakat. Az informatikában nagyon gyorsan változnak a dolgok, már nem tartom a lépést. 
 

– A kommunikációs feladatok ellátása mellett edzősködik is. Ez hogyan jött? 
– A csapatnak akkoriban, amikor odakerültem, volt egy ausztrál irányítója, Tully Bevilaqua. A férje, Dirk lett a kadett csapat edzője, neki segítettünk tolmácsolni Juray Balázs kollégámmal. Honti Kata is annak a csapatnak volt a játékosa, nekem pedig egyre inkább megtetszett és elkezdett komolyabban is érdekelni az edzősködés. Elvégeztem egy kétéves iskolát, majd elkezdtem edzősködni a legkisebbekkel. Most már három csapatom van, kettő egészen kicsi, még nem versenyző, egy pedig a legkisebb versenyző korosztályban, kenguruban. 
 

– Oda egészen más képességek kellenek, mint egy felnőttcsapat vezetéséhez... 
– Így van, és azt hiszem, edzőként a helyemen vagyok. Úgy látom, hallgatnak rám a gyerekek, a szülőkkel is jó a kapcsolatom. Jó látni, hogy napról napra fejlődnek. 
 

– Egy sor kiváló edzővel dolgozott együtt, akadt olyan szakember, akivel a munkakapcsolaton túl emberileg is jó viszony, barátság alakult ki? 
– Visszagondolva az elmúlt bő húsz évre, Farkas Sándor, a már említett Dirk Bevilaqua, Natalia Hejková, Székely Norbert, Sterbenz László, Igor Polenek, Roberto Iniguez voltak edzői a csapatnak, amióta a klubnál vagyok, most pedig Gáspár Dávid. Akivel a munkakapcsolat barátsággá alakult, az Székely Norbert volt. Amikor ő vezette a csapatot, kialakult egy jó kis baráti társaság. Norbi vett rá például a futásra. Azelőtt el nem tudtam volna képzelni, hogy labda nélkül is kocogjak, azóta hetente többször is futok az erdőben. 
 

– Mire a legbüszkébb a kommunikációs munkájában és az edzői tevékenysége kapcsán? 
– A klubban mindenkinek sokrétű feladata van. A munkában akad egy fő csapásirány, de több a feladat. Az évek során egyre nagyobb szerepet kaptam a rendezvények szervezésében. Papíron a 2015-ös felnőtt, valamint az azóta Sopronban rendezett több korosztályos EB-n is én voltam a főszervező, a legbüszkébb mégis a két Euroliga Final Fourra vagyok. Leginkább azért, mert mindkét esetben elég rövid idő állt rendelkezésre az előkészületekre. Amikor a második négyes döntőt is megkaptuk, arra hivatkoztak a döntés indoklásakor a nemzetközi szövetségnél, biztosak benne, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen magas színvonalon más nem tudná megszervezni. Szerintem erre mindenki nagyon büszke lehet, aki részt vett a szervezésben. Edzőként remek érzés látni, ahogy dolgoznak, napról napra fejlődnek a kislányok. Azt a leírhatatlan érzést pedig, amikor a kosárlabdát nálam kezdő Weninger Virág először korosztályos válogatott és Európa-, illetve világbajnoki érmes, majd felnőtt válogatott lett, szívből kívánom minden edző kollégának. Büszke vagyok arra is, hogy a szintén nálam kezdő Kocsis Fanni bajnok és kupagyőztes lett, hogy Kókai Patrícia már bemutatkozott a felnőttcsapatban, és hogy Gyöngyösi Janka is korosztályos válogatott lett és folyamatosan fejlődik a Csatában. Az is jó érzéssel tölt el, hogy korábbi tanítványaim is a sportág közelében maradtak, például a mérkőzéseken az asztalszemélyzet tagjaiként. 
 

– Milyen céljai vannak a közeljövőben? 
– Kommunikáció terén mindig lehet előrelépni, ráadásul a sport­akadémián ez csaknem olyan fontos, mint a felnőttegyüttesnél. Nem véletlen, hogy most már egy kis kommunikációs csapat dolgozik nálunk. Ami az edzősködést illeti, nagyon örülnék neki, ha sikerülne minél több nálam kezdő kislánnyal megszerettetni a sportágunkat.