Isten vendégei vagyunk a világon – nagyinterjú Maszlay Istvánnal

– Ön szerint mi a film legfőbb üzenete, ha össze kellene röviden foglalnia?

– Mindannyian Isten vendégei vagyunk a világon, tanít bennünket Weöres Sándor, de nem mindegy, hogy viselkedünk az asztalnál. Feltesszük-e a lábunkat vagy illedelmesen végigkóstoljuk a fogásokat, amiket elénk tálal.

Spirituális kaland

– Miért pont ezt ragadta ki?

– Azért, mert kétfajta döntés van. Az ember elindul egy úton, amikor megszületik, majd felcseperedik a világban. Kérdés, hogy erről az útról merrefelé tér le. Hogy a jó vagy a rossz felé, az már a szabad akarat kérdése és próbája. A megtörtént eseményeken alapuló, 1950-ben játszódó filmben Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. De ez a „békés” állapot nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják és hogy megtörjék, kegyetlen kínvallatások alá vetik. Volt diákját, a vallásnak hátat fordító, a szocialista rendszerben hívő, fiatal tisztet, Keller főhadnagyot bízzák meg a beismerő vallomás kicsikarásával.

Nyilvánvaló, hogy a két főszereplője a filmnek Keller főhadnagy és Leopold atya. Mind a ketten ugyanúgy egy vallási alapról indulnak. Az eltérés az, hogy a hit értelmében milyen válaszokat adnak a kihívásokra. Az egyik rossz felé, a másik jó felé halad. Ez nagyon fontos a filmnél, hogy nem mossa össze a jót a rosszal, hanem – mint ahogy a katolicizmus is – a jó és a rossz princípiumában gondolkodik. De a rossz útra tévedt ember számára is az élete végén ott a kegyelem. Ezért is érdemes megnézni a filmet többek között, mert egy spirituális útmutatást ad.

Hitvitákat folytattak

– Mikor kezdődött ez a spirituális kaland?

– Majdnem együtt végeztünk a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Eperjes Károllyal. Sokat beszélgettünk a minket leginkább foglalkoztató kérdésekről a katolicizmussal kapcsolatban. Így szinte szükségszerű volt, hogy az első filmjében, ami ebből a témából fogant, megkeressen engem. Mindkettőnk számára fontos Jézus személye, nyilván ezért is gondolt rám a kiemelt Asztrik prépost szerepére, aki a rendfőnök helyettese. Eperjes eredetileg nem magára akarta osztani a főszerepet, csak rendezni akarta. De addig-addig győzködték a film alkotói, amíg elvállalta a rendezéssel egyszerre. Leopold atyát csak egy nagyon mélyen hívő ember játszhatja el. Irigylem az ő mélyen megélt katolicizmusát, én jóval lazábban létezem a hitemben. Ez a film két síkon mozog: egy világi síkon és egy spirituális síkon, valamint van benne még egy krimivonal is, hiszen egy kincs megszerzéséről van benne szó.

Ráhullott a kegyelem

– Milyen volt a filmforgatás?

– A filmforgatás nyugodt körülmények között zajlott. Ráhullott a kegyelem.

– Ezt hogy érti?

– Harmincegy nap alatt forgattuk le a filmet, ami egy nagyjátékfilm esetében csekély idő. A Magyar Passiót eredeti helyszíneken, többek között Máriabesnyőn forgattuk, ahol egy különleges templomot emeltek a XVIII. században, máig nagyon fontos temetkezési hely is és tényleg működik egy szerzetesrend. A szerzetesek cellájában öltöztünk, ami ma már úgy néz ki, mint egy szállodai szoba, de mégis puritán. Mivel ott élnek és imádkoznak, a genius loci, azaz a hely szelleme is belengi a helyet.

– A film mélyen és részletesen dolgozza fel az ’50-es évek elejét és ennek az időszaknak az eseményeit, amiket a történelemkönyvek csak egy-egy mondatban említenek sokszor. Ön szerint miért fontos, hogy a történelmünk ezen szeletét ilyen mélységében megismerje a társadalom?

– Kell hogy lássuk, halljuk részletesen, mi történt akkor, amit mi nem élhettük meg. Megtudhatjuk, milyen igazságtalanságokat szül az, amikor egy torz ideológia teszi be a lábát a világunkba. Amellett, hogy a film szellemiségével is azonosulni tudtam, jó ügyet szolgál. Ha nem is kötelező, de ajánlott lenne minden fiatalnak, középkorúnak, idősnek. A korábbi vetítések többször telt házasak voltak és több generáció nézte együtt a fontos dolgokról szóló alkotást.

A film jól tükrözi, milyen az, amikor a legszelídebb, legjámborabb bárányokat, azaz a szerzeteseket kiforgatják a saját életformájukból, csak azért, mert torz ideológia uralkodik a világon. A film egyik legnagyobb erénye az, hogy az emberről szól, aki bármelyik pillanatban kiszolgáltatott lénnyé válhat. Azt a kérdést boncolgatja, ilyen szituációban milyen feleletet ad a személyiség, amikor az erőszakkal találkozik. Nyilvánvaló igazságtalanságok által szenvedi el a saját kereszthalálát.

A film alkotói

Várnai Péter címzetes prépost írása alapján a forgatókönyvet Petrik András, Horváth Áron és Eperjes Károly írták. Rendezője Eperjes Károly, a technikai rendezői feladatokat pedig Pájer Róbert látta el. A film egyedi képi világáért a Made in Hungária, illetve A feltaláló Balázs Béla-díjas operatőre, Csukás Sándor felelt. A látványtervező Fekete Mónika, a film zenei világát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Neszlényi-díjával kitüntetett Bucz Magor teremtette meg. A Magyar Passió producere A Hídember, a Mansfeld, Az ajtó és a Régimódi történet című filmeket is jegyző, Balázs Béla-díjas Hábermann Jenő.

A Magyar Passió történelmi háttere

Pintér Ildikó győri történészt, a Kazinczy-gimnázium tanárát kérdeztük a film kapcsán. „A második világháború után Magyarország a szovjet befolyási övezetbe került. A kommunista rezsim legádázabb harcait az egyházak ellen vívta. Az első számú ellenfél a katolikus egyház volt. Nem válogattak az eszközökben, államosították az egyházak vagyonát, elvették az iskoláikat, kórházaikat. A tét óriási volt: a politikai hatalom megszerzése után a lelkek meghódítása, a hit megtörése volt a cél. A legnagyobb akadályt a kommunista hatalom számára az erős tömegmozgalmi, ifjúsági bázissal rendelkező egyházi iskolák és azok működtetői, a szerzetesrendek jelentették. Több mint hetven éve, 1950. június 8-ról 9-re virradóan egyetlen éjszaka alatt sok ezer embert hurcoltak el erőszakkal a kolostorokból, rendházakból. Voltak, akiket börtönbe, másokat internálóhelyekre, a sztálinvárosi építkezésekre vittek.

Nem sokkal később egyetlen tollvonással 23 férfi és 40 női szerzetesrendet betiltottak, felszámoltak és minden értéküktől megfosztottak. Az ezekben szolgálatot teljesítő szerzetesek földönfutókká váltak. Az 1949 és 1956 közt tartott koncepciós perekben 14 püspököt, több mint 1300 papot, 3100 szerzetest és apácát ítéltek börtönbüntetésre vagy internálásra. Ezeknek a kényszerítő intézkedéseknek esett áldozatul Mindszenty József bíboros, Boldog Meszlényi Zoltán püspök, illetve Boldog Sándor István szalézi szerzetes is. Az utolsó börtönben lévő papot 1976-ban a pápa közbenjárására engedték szabadon 18 és fél év raboskodás után.”