Győr 750

2021.06.05. 08:00

Hétvégi séták Győrben – Vasminiszter a vasútállomáson

Emlékezzünk meg születésnapján arról a politikusról, akinek csak rövid élet jutott, de munkásságának eredményeit a mai is élvezzük.

Csobayné Pintér Éva

Forrás: Kisalföld

Fotó: Huszár Gágor

Múlt heti feladványunk megfejtése Baross Gábor, aki 1848. június 6-án született Pruzsinán. A dualizmus korának legjelentősebb gazdaság- és közlekedésügyi politikusa. Munkabírása, Bismarckéhoz hasonló alkata és a vasutakhoz fűződő kapcsolata miatt kortársai vasminiszterként beszéltek róla. Rövid, ám annál aktívabb hivatali ideje alatt megreformálta Magyarország közlekedési rendszerét. Széchenyi reformeszméinek megvalósítását, folytatását tűzte ki céljául, ezért munkálkodott.

Leggyakrabban idézett gondolata:

„Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz.”

Ő maga is eszerint cselekedett.

Rövid életével nyomot hagyott, munkásságának eredményeit a mai kor embereként is élvezzük. Nevéhez fűződik a vasútvonalak nagy részének államosítása, a vasúthálózat kiépítése, a folyam- és tengerhajózás fejlesztése, a fiumei kikötő kiépítése, az Al-Duna szabályozása, a Vaskapu átalakítása, a hírközlés megreformálása, a posta és a távírda egyesítése, a Postatakarékpénztár megalapítása.

A vasúti díjszabás reformjával az úgynevezett zónarendszer bevezetésével olcsóbbá tette a közlekedést. Intézkedéseinek köszönhetően a MÁV vonalain egy év alatt háromszorosára nőtt a személyforgalom, ami a tarifák csökkenéséből eredő veszteségeket ellensúlyozta.

Baross Gábor mellszobra 1979 óta áll a győri vasútállomás előcsarnokában. Fotó: Huszár Gábor / Kisalföld

Példát állított

Győri képviselői mandátumát 1884. június 18-án nyerte el először, majd további két alkalommal újra megválasztották.

Példaértékűnek szánta Győr gazdasági hanyatlásának megállítását az 1800-as évek végére, a szerkezetváltást, a gazdasági növekedés elindítását, amiben országgyűlési képviselőként szerepet vállalt. Számos intézkedése támogatta városunkat. Az 1883-as árvízhez kapcsolódóan védműveket építettek, gátakat húztak fel. A folyókra hidak épültek. Közbenjárására az állam a hidak költségéből 45 százalékot vállalt, míg a várost 55 százalék terhelte, amire az állam kamatmentes kölcsönt adott. Dunaparti vontatóvágány épült és 1889. december 1-jén megnyílt az új rendező teherpályaudvar.

Fiatalon halt meg

Baross Gábor a győri vasútállomás átalakítását már nem érhette meg. Halála után, 1895-ben fejeződött be az elsőként korszerű, szigetperonos, aluljárós, tetővel fedett vasútállomás létrehozása. Noha az épület jelenlegi állapota már egyáltalán nem csodálatraméltó, Baross Gábor mellszobra a várócsarnokban kitartóan várja a jelen kor szerinti modernizálást. Fiatalon, 44 évesen halt meg 1892-ben. Temetésén, ahol Kossuth Lajos temetése óta nem látott óriási gyászmenet vonult, nagyszámú győri delegáció vett részt.

Szobrok őrzik a „Vasminiszter” emlékét

Politikai pályafutásának fő mozgatórugója a magyar gazdasági és kulturális élet fejlesztésének előre mozdítása volt.

A „Vasminiszterről” Baross Gáborról halála után nem sokkal már számos műalkotás készült. Győr, ahol a város sétálóutcája is a nevét viseli, 1897-ben állított először szobrot egykori országgyűlési képviselőjének. Az elkészített mellszobor Kelemen Márton győri művész alkotása, akiről ritkán teszünk említést, pedig több munkája látható a belvárosban.

A múlt heti feladvány az a Baross Gábor mellszobor, amit a MÁV győri állomásfőnöksége rendelt meg a művésztől és 1895-ben készítette el. Ez a mellszobor 1979-ig a Baross út – Hunyadi út sarkán álló épület homlokzatán volt látható, akkor áthelyezték a vasútállomás előcsarnokába.

Noha Baross képviselői munkája idején az új Városháza még nem épült fel, emlékét az első emeleti folyosón a díszterem előtt felállított mellszobor is őrzi. Ez is Kelemen Márton alkotása, ami 1900-ban készült el. Az 1854-ben Újvárosban született fa- és kőszobrász művészként szobrokkal, oltár- és építőmester iparosként számos épületszobrászati elemmel gazdagította városunkat.

Játsszon velünk!

Kedves olvasóink! Játékra invitáljuk Önöket!

Győr jellegzetes épületeinek, utcáinak, szobrainak egy-egy érdekes részletét villantjuk fel, mutatjuk be egy-egy fotóval. A feladat egyszerű: amennyiben felismeri a fotók alapján hogy hol járunk, mit látunk a képen, írják meg nekünk a [email protected] címre és sorsoláson vehetnek részt. A megfejtéseket a megjelenést követő szerdán, 16 óráig várjuk. A helyes megfejtők közül minden héten egy szerencsés értékes Kisalföld ajándékcsomaggal lesz gazdagabb.

A játékszabályzatot megtalálja kisalfold.hu/jatekszabalyzatok oldalon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában