Törzsvásárlók keresik a piacon a nagybajcsi házi savanyúságot

– Emlékszem a hatalmas fahordókra, amikben a káposztát döngölték, és ahogy kislányként, szigorúan gyönyörű, tiszta gumicsizmában, engem is beleállítottak, hogy segítsek – emlékezett vissza Vadászné Écsi Ilona.

Akkoriban a szigetközi ká­poszta messze földön híresnek számított remek íze miatt. A helyi termést lovas kocsival főleg a Dunakanyarba, a neszmélyi és az esztergomi piacra vitték.

– Először csak káposztát termesztettünk, aztán szép lassan jött hozzá a többi zöldség, paprika, hagyma, répa. Édesapám nagyon szerette a földet, egyre nagyobb területeket művelt meg. A győri piacon is mindig nagyon kelendő volt a házi savanyúság, igazi törzsvásárlógárda alakult ki egy idő után, voltak, akik Szlovákiából jöttek el egész idáig azért, hogy Écsi Gabi bácsi és Ilonka néni savanyúságaiból vegyenek – mondta el lányuk, Vadászné Écsi Ilona.

– A szüleim nagyon szerették ezt a munkát, édesanyám egy éve hunyt el, de még mindig keresik a vevők. Hálás vagyok, hogy a szüleimtől egy olyan örökséget kaptam, ami egyrészt megélhetés, másrészt pedig a tudat, hogy valami jót, minőségit adhatok másoknak.

Azt is elárulta, az általuk készített savanyúsághoz nincs recept, mindent a szülőktől lestek el az évek során.

– Időről időre mindig besegítettem édesanyának mind a piacon, mind pedig a savanyításnál, tőle tanultam meg mindent. Az emberek gyakran nem is tudják, milyen sok háttérmunka előzi meg a savanyúság elkészültét. A vetés, a szedés, a tárolás, szelés és eltevés mind nagyon fontos lépések. Zöldségtermesztés tekintetében még nem tartunk ott, mint a szüleim, így néha helyi gazdáktól is szoktunk nyersanyagot venni. Minden savanyúságot tartósító- és édesítőszer nélkül készítünk, általában csütörtök-pénteken szoktam bekeverni a heti adagot, hogy friss legyen a szombati piacra, és az ízek is összeérjenek benn.

Ilona elmondta, az előző helyen kisebb volt a forgalom, de most, hogy újra a Dunakapu téren van a piac, szinte minden elfogy.

– Egy szombaton többkilónyi káposztára és egyéb savanyúságra van igény a piacon. Nagyon jó a hangulat, a régi-új helyen sok olyan ismerőssel találkozom, akiket azóta nem láttam, hogy elköltöztették innét a piacot. Igazán örömteli, hogy az emberek keresnek és hogy sok pozitív visszajelzést kapok arról, mennyire ízlett nekik a savanyúság. Valaki azt mesélte, hogy a gyerekek szinte mindet megették, neki alig maradt.

Arról is kérdeztük Ilonát, hogy mi a jó savanyúság titka.

– Először is nem szabad kispórolni a minőségi hozzávalókat és szeretettel kell csinálni. Szeretni kell ezt a munkát, mert ha így teszünk, az az eredményen is meglátszik. Nagy boldogság számomra, hogy a gyerekeim is nagyon érdeklődőek, mindig faggatnak róla, mi volt a piacon, sőt, kipalántázásba, betakarításba és egyéb munkálatokba is be szoktak segíteni. Van közülük, aki említette, idővel lehet, hogy továbbvinné a családi hagyományt. Az unokák pedig nagyon szeretik a savanyúságot, mindig jönnek, hogy „Mama, a répásból kérek” vagy „Szeretnék még céklát”. Őszintén remélem, hogy egy nap majd továbbadhatom nekik azt a tudást, amit a szüleimtől örököltem.