Szerethetővé vált a csapat

2024.09.04. 12:16

Több győzelem kell a férfi kézilabdázóinktól, a nőknek a sebességben kell javulniuk

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) kedden sajtótájékoztatót tartott, amelyen értékelték a női és a férfiválogatott szereplését. Az ötkarikás játékokon a hatodik helyen végzett női válogatott szövetségi kapitánya Golovin Vlagyimir szerint sebességben kell szintet lépnünk majd a következő világversenyeken. A francia fővárosban tizedik férficsapat edzője Chema Rodríguez kiemelte, hogy hiába fejlődött a játék, több győzelmet kell szerezniük a jövőben. A spanyol szakvezető a csapat két rutinos játékosáról, Mikler Rolandról és Lékai Mátéról is ejtett pár szót.

MW

Mikler Roland

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Árvai Károly

A magyar szövetség sajtóeseményén az MKSZ első embere, Ilyés Ferenc felidézte: míg tavasszal még azt tervezgették, hogy tudnak-e olimpiai selejtezőtornák rendezésére pályázni, ez sikerült, és mindkét csapat sikerrel vette a kvalifikációt – írta meg a Magyar Nemzet. Nagy László elnökségi tag meglátása szerint izgalmas és nagyon kiegyensúlyozott olimpia volt a párizsi, a férfi szakágban az elmúlt ötkarikás játékokból biztosan a legkiegyenlítettebb.

PA_20240601_015
Nagy László a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke
Fotó: Polyák Attila  / Forrás: Origo

Több győzelem kell

A korábbi klasszis kézilabdázó szerint szerethetővé vált a csapat, de sajnos ez nem párosult győzelmekkel. Nagy László elmondta, hogy amennyiben a férfiválogatott megnyeri az Egyiptom elleni mérkőzést, az afrikai riválisban akkor is benne lett volna a bravúr, így még egy, de inkább két meccset kellett volna nyerni a továbbjutáshoz – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

Előrelépés ugyanakkor van, sokkal stabilabban játszott a férfiválogatott, mint korábbi világversenyeken, nem voltak nagy amplitúdók. Zárkóztunk az elithez, a következő lépés az lesz, hogy még jobban szorongassuk őket, és alkalmanként győztesen hagyjuk el a pályát. Korosztályban megvagyunk, hiányérzet a győzelmeket leszámítva nincs bennem

– mondta el Nagy László. Chema Rodríguez, a francia fővárosban tizedik férficsapat szövetségi kapitánya szintén azt emelte ki, hogy jobbá váltak, ám az az igazán jó, ha nyernek.

Lehetsz elégedett az elvégzett munkával, ám a győzelem a fontos. Jó munkát végeztünk, viszont ha összességében nézzük, csupán egy meccset nyertünk meg az ötből, ez a valóság

– mondta a spanyol szakvezető, aki leszögezte: az évek alatt sokat fejlődött az együttese, amely meglátása szerint az olimpián játszotta a legjobb mérkőzéseit

A nemzeti csapat edzője arra a kérdésre, hogy Mikler Roland és Lékai Máté visszavonul-e a nemzeti színektől, azt mondta: mindig is tiszteletben fogja tartani, ha valaki több időt szeretne a családjával tölteni, ezért lemondja a válogatottságot, ugyanakkor mindig a legjobb keretet szeretné összeállítani, így aki nem jelzi távolmaradását, annak meghívót fog küldeni. 

Sebességben javulni kell

Nagy László szerint amíg a férficsapat helyezése a realitás, addig a női együttestől a hatodik hely nagyon jó – írta meg a Magyar Nemzet

20240803_106_KAR
Magyarország-Hollandia mérkőzés a párizsi olimpián
Fotó: Árvai Károly / Forrás: Nemzeti Sport

Golovin Vlagyimir, az ötkarikás hatodik női válogatott szövetségi kapitánya pozitívan értékelte a hat mérkőzést. 

Több is lehetett volna ebben meg kevesebb is. Büszke vagyok rá, hogy ezt a hat mérkőzést így játszottuk. Három éve dolgozom ezzel a csapattal, az elején nem hittük el, hogy ennyire jók vagyunk. Önbizalom szintjén hiányosnak éreztem a csapatot, az olimpián viszont érezni lehetett, hogy mentálisan nagyon erősek vagyunk

– fejtette ki a szakvezető, hozzáfűzve: mindig volt egy-egy játékos, aki akár védekezésben, akár támadásban tudott lökni egy kicsit az együttesen.

Le kell zárni ezt a szakaszt, büszkének lenni a csapatra, az eredményre. Nem szeretném, ha húsz éven keresztül a svédek elleni mérkőzés utolsó tizenöt másodpercéről beszélnénk

– fogalmazta meg, egyben elismerte: sebességben még javulnunk kell a következő világversenyekre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában