Öttusa

2024.07.13. 19:07

Bronzérmes a magyar női és férfi csapat is

A nők az Erdős Rita, Simon Sarolta, Réti Kamilla, míg a férfiak a Koleszár Mihály, Bereczki Richárd, Tamás József összeállítású csapattal végeztek a harmadik helyen.

MW

Tamás József a férfi egyéni verseny lovaglás versenyszámában a budapesti öttusa Európa-bajnokságon a Puskás Aréna szoborparkjában 2024. július 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Bronzérmet nyert a magyar csapat - Erdős Rita, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállításban - a budapesti öttusa Európa-bajnokság női versenyében.

Az élen az olaszok végeztek, akik egyedüliként szerepeltek a 18-as döntőben három fővel. A magyarokat még a britek előzték meg.

Egyéniben két hazai finalista volt: Erdős Rita hatodik, Simon Sarolta kilencedik lett. Győzött a brit Kerenza Bryson, ezüstöt nyert a svájci Anna Jurt és harmadikként futott a célba a szintén brit Emma Whitaker.

Az egy hónapja vb-bronzérmes, csapatban világbajnok Erdős a keddi körvívásban, a BOK Csarnokban 19 asszót nyert meg és ugyanennyit vesztett el, ezzel a szombati 18-as finálét a 12. helyről kezdte meg. A Puskás Aréna szoborparkjában kialakított lovaspályára - melyen 10 akadály, a két kettes ugrással együtt 12 erőkifejtés várt a résztvevőkre - fordított sorrendben érkeztek a versenyzők. Erdős hetedikként következett és hibátlanul ment végig, éppen az 1 perc 9 másodperces szintidőn belül, ami maximális 300 pontot ért a számára. A lovaspálya melletti emelt páston nem tudott plusz pontot szerezni a bónuszvívásban, de már így is a kilencedik helyen állt. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában 2:17.94 perccel a nyolcadik időt érte el a 200 méteres távon, majd a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak kilencedikként vágott neki, a bronzérmes pozíciótól 23 másodperccel lemaradva. A déli hőség ellenére végig nagy tempóban futott, de a lövészeteinél sokat hibázott, ezzel mindig időt vesztett. Hiába volt még így is esélye a bronzérem megszerzésére az utolsó lövészet előtt is, végül negyedjére sem tudott javítani a lőállásban, az utolsó kör végén pedig a hatodik helyen futott a célba. A kombinált számban 11:13.45 perccel az ötödik legjobb eredmény volt az övé.

A versenyt követő értékelésében úgy fogalmazott, hogy a keddi vívása után szombaton a lovaglása és az úszása is jól sikerült. Kedvenc lovával ment hibátlant, majd a legjobbját úszta.

"A lövészet nem sikerült, azon ment el az érem" - vélekedett. Ezzel kapcsolatban az MTI-nek a könnyeivel küszködve azt mondta, a hazai környezet biztosan nem hátráltatta, örült, hogy itthon versenyzett, az viszont, hogy a három magyar női párizsi kvótás közül ő nem indulhat majd az olimpián, biztosan.

"Már az edzéseken is ez határozta meg a hangulatomat, ez biztosan befolyásolt. Igyekeztem koncentrálni, de most nem ment" - tette hozzá.

Simon Sarolta remek eredményt ért el a körvívásban, 26 győzelemmel és 12 vereséggel a második helyről indult a szombati döntőben. A lovaspályán ő is hibátlanul ment végig, az utána következő bónuszvívásban pedig ő sem szerzett pontot. Az uszodában 2:25.17-tel 18. volt, a kombinált szám rajtjánál pedig a negyedik helyen állt. A lövészetes futásban kissé visszacsúszott, végül 11:53.34 perces eredménnyel kilencedikként zárt.

A magyar trió a hazaiak harmadik érmét szerezte az Eb-n. Hétfőn második lett férfi váltóban Koleszár Mihály és Bereczki Richárd, illetve harmadik női váltóban az olimpiára készülő Guzi Blanka Eszes Noémival.  

Eredmények:
női egyéni verseny, Európa-bajnok:
Kerenza Bryson (Nagy-Britannia) 1449 pont
2. Anna Jurt (Svájc) 1431
3. Emma Whitaker (Nagy-Britannia) 1423
...6. Erdős Rita 1412
...9. Simon Sarolta 1394

női csapatverseny, Európa-bajnok:
Olaszország (Alice Rinaudo, Francesca Tognetti, Elena Micheli) 4093 pont
2. Nagy-Britannia (Kerenza Bryson, Emma Whitaker, Alexandra Bousfield) 3920
3. Magyarország (Erdős Rita, Simon Sarolta, Réti Kamilla) 3866

Bronzérmes a magyar férfi csapat

Bronzérmet nyert a Koleszár Mihály, Bereczki Richárd, Tamás József összeállítású magyar csapat a budapesti öttusa Európa-bajnokság férfi versenyében.

A 18-as döntőben a hazaiak mellett az olaszok és az ukránok szerepeltek három fővel, így a csapatverseny érmei közöttük dőltek el. Az élen az olaszok végeztek, az ezüstöt az ukránok harcolták ki.

Egyéniben Koleszár negyedik, Bereczki kilencedik, Tamás 16. lett. Győzött nagy fölénnyel az ukrán Olekszandr Tovkaj.

BERECZKI Richárd; KOLESZÁR Mihály; TAMÁS József
Koleszár Mihály, Bereczki Richárd és Tamás József, a bronzérmes magyar férfi csapat tagjai a budapesti öttusa Európa-bajnokság csapatversenyének eredményhirdetésén a Szoborparkban 2024. július 13-án
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Koleszár - aki Bereczkivel hétfőn ezüstérmet nyert férfi váltóban - eredményesen vívott csütörtökön a BOK Csarnokban, 21 győzelmével és 14 vereségével a hatodik helyről kezdhette meg a szombat délutáni döntőt. A Puskás Aréna szoborparkjában kialakított lovaspályára - melyen 10 akadály, a két kettes ugrással együtt 12 erőkifejtés várt a résztvevőkre - fordított sorrendben érkeztek a versenyzők. Koleszár az utolsó harmadban következett, és lova az első kettes akadály második eleménél lehúzta a rudat, majd a 8-asnál sem maradt fönn. A két verőhiba 14 pont levonással járt a kiinduló 300-ból, mivel az 1 perc 9 másodperces szintidőn belül ért célba a magyar versenyző. A lovaspálya melletti emelt páston két ellenfelét győzte le, a harmadik ellenfele csapattársa, Tamás József volt, akitől kikapott, így néggyel növelte pontjainak a számát. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában 2:03.59 perccel a nyolcadik időt érte el 200 méteren, majd a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak kilencedikként vágott neki, a második-harmadik helyezettől 13 másodperccel lemaradva. Nagyon gyorsan felzárkózott, a tavalyi győztes olasz Giorgio Malannal és a német  Marvin Faly Dogue-gal küzdött az éremért, de az utolsó lövészetből pár méter hátránnyal negyedikként jött ki, és a szintén remek futónak számító ellenfelei elléptek tőle. Koleszár 10:09.12 perccel az ötödik időt érte el a kombinált számban.

Jó érzés volt hazai közönség, a szülők, családtagok előtt versenyezni. Bár egyéniben nem szereztem érmet, így is nagy élmény volt. Még nem ülepedett le bennem a verseny, de azt érzem, hogy egyéni éremmel azért elégedettebb lennék. Ugyanakkor a csapatérem is boldoggá tesz

 - nyilatkozott a befutó után.

A 2022-ben Székesfehérváron Európa-bajnok Bereczki 17/18-as vívással a 14. helyről kezdte a szombati versenyt. Az első kettes akadály második elemét nem tudta hiba nélkül venni lovával, de szintidőn belül volt, így 293 ponttal zárt. A lelátóval szembeni páston két asszót nyert meg, ami négy pontot ért. A medencében 2:02.38-as ideje az ötödik legjobb eredmény volt, az összetett számban pedig a 12. helyről indult és 10:24.58-as eredménnyel három pozíciót előrelépett.

Tamás József vívott a magyarok közül a legjobban, 23/12-vel a negyedik helyen állt a szombati rajtnál. A lovaspályán egy verőhibával ment végig, a hetes akadályt húzta le, de kapott még 10 pontos büntetést is - mert a nemzetközi szövetség logója nem a megfelelő helyen volt, a jobb helyett a bal karján, - ezért a maximális 300-ból 283 pontot szerzett. Bónuszvívásban Koleszárt győzte le, ezért két pontot kapott, majd úszásban 1:59.86 perccel a harmadik időt érte el. A kombinált szám előtt a cseh Filip Houskával holtversenyben a második helyen állt, 19 másodperc volt a hátránya az éllovas Tovkajjal szemben. Gyorsan kiderült azonban, hogy a futótempója nincs meg, fokozatosan csúszott vissza, végül 11:26.64 perces eredménnyel a 16. helyen ért a célba.

Jó Európa-bajnokságban vagyunk benne, hiszen még nem mondhatjuk, hogy véget ért, mert holnap lesz még egy szám

 - kezdte összegzését az MTI-nek Martinek János szövetségi kapitány. - Az egyéni érem kicsit hiányzik. Két lehetőség is volt rá, Erdős Ritát és Koleszárt vártam dobogóra. Ez nem volt elérhetetlen álom, de most nem sikerült. Mindkettő jobb lövő annál, mint amit itt mutattak, most ezen csúsztak el" - vélekedett a szakvezető.

A férfi csapat a magyarok negyedik érmét szerezte az Eb-n. Hétfőn második lett férfi váltóban Koleszár és Bereczki, illetve harmadik női váltóban az olimpiára készülő Guzi Blanka Eszes Noémival, szombaton délben pedig a női válogatott végzett a harmadik helyen Erdős Rita, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállításban.
   
Eredmények:
férfi egyéni verseny, Európa-bajnok:
 Olekszandr Tovkaj (Ukrajna) 1535 pont
2. Giorgio Malan (Olaszország) 1525
3. Marvin Faly Dogue (Németország) 1522
4. Koleszár Mihály 1514
...9. Bereczki Richárd 1489
...16. Tamás József 1450

férfi csapatverseny, Európa-bajnok:
 Olaszország (Giorgio Malan, Matteo Cicinelli, Federico Alessandro) 4532 pont
2. Ukrajna ( Olekszandr Tovkaj, Jurij Kovalcsuk, Hordij Bereznyakov) 4484
3. Magyarország (Koleszár Mihály, Bereczki Richárd, Tamás József) 4453

Az Európa-bajnokság vasárnap a vegyes váltóval zárul, a magyar színeket Erdős Rita és Koleszár Mihály képviseli.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában