siker

2020.09.06. 12:03

Csere Gáspár nyerte a 35. Wizz Air Budapest Félmaratont

A második helyen Jenkei Péter (Vasas SC), a harmadikon pedig Koszár Zsolt (VEDAC) végzett.

Csere Gáspár, a BEAC sportolója nyerte vasárnap a 35. Wizz Air Budapest Félmaratont, amely egyben az országos bajnokság is volt.

„Kemény futás volt, 18 kilométerig jól ment, onnantól kezdve eléggé szenvedtem. Egyedül nehéz ilyen tempót futni, főleg, hogy az első nyolc kilométeren volt egy kis ellenszél” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Csere Gáspár, aki 1:06.29 órás idővel győzött.

Hozzátette, szeretett volna 65 percen belül, az egyéni csúcsa körül teljesíteni, de már a táv közepén látta, hogy ez nem fog összejönni.

„Örülök ennek az időnek is, illetve annak, hogy negyedszer tudtam itt nyerni” – közölte.

A BEAC sportolója hangsúlyozta, számára ez volt az év egyik legfontosabb versenye, hiszen a koronavírus-járvány miatt nagyon bizonytalan a helyzet, sorra törlik az eseményeket.

„Az elejétől kezdve azért is nyomtam ennyire, mert tudtam, hogy ki kell használnom ezt a lehetőséget. Úgy érzem, visszanyertem a korábbi csúcsformámat, ezen a pályán ilyen jó időt még sosem futottam” – magyarázta.

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője, versenyigazgatója elmondta, a magyarok mellett a határzár miatt ezúttal csak Magyarországon élő külföldiek alkották a mezőnyt, az idei létszám csupán a fele volt a tavalyinak. A futók az ország 730 településéről érkeztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában