Hatalmas siker

2024.06.14. 10:25

Idén tíz díjra jelölték a Tündérkert című sorozatot (videó)

Szerdán kezdődött a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz filmet mutatnak be. Kísérő programként közönségtalálkozókra is sor kerül, a nyitónapon a tavalyi év egyik legambiciózusabb televíziós produkciója, a Tündérkert című sorozat alkotói meséltek a forgatásról.

MW

A Báthory Gábort alakító Katona Péter Dániel egy jelenet beállításánál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Megafilm koprodukciójában, Móricz Zsigmond Erdélyi-trilógiájának első, Tündérkert című regénye alapján készülő nyolc részes történelmi politikai thriller sajtónyilvános forgatási napján a Fóti Filmstúdióban 2022. szeptember 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Móricz Zsigmond regényéből készült, a sajtóban sokszor szerencsétlenül csak a magyar Trónok harcaként hivatkozott sorozat első évada tavaly ősszel mutatkozott be a köztelevízión, azóta pedig bekerült a Netflix kínálatába is. Bőven volt lehetőségünk végignézni a sorozat mind a nyolc részét. A szervezők azonban jó érzékkel választották ki a harmadik részt a vetítésre, mert ezek után nem is kétséges, hogy érdemes végignézni Báthory Gábornak és Bethlen Gábornak az Erdélyért vívott, intrikákkal teli, súlyos erkölcsi döntésektől terhes, erotikával és vérrel teli küzdelmeit - írja a Magyar Nemzet.

A vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen Urmai Gabriella a sorozat alkotóit faggatta a film hátteréről. A Báthoryt alakító Katona Péter Dánielt az erdélyi fejedelem megformálásáról kérdezték a legtöbbet.

Abban hiszek, hogy egy színész akkor lehet hiteles, ha nem eljátszik egy szerepet, hanem magából hozza elő, azzá válik. Ebben a munkában rengetegen voltak a segítségemre, mindenki azon dolgozott, hogy komfortosan érezzem magam, a rokonaimtól kezdve a forgatásokon jelen lévő initmitáskoordinátorig

– mondta a fiatal színész. 

Tündérkert - Kísértések kora (Az áruló jutalma) közönségtalálkozó
Fotó: Fülöp Ildikó / Forrás: Veszprém Megyei Napló

– Móricz Zsigmond volt az első történelemhamisító – hangzik el félig viccesen, félig mégis komolyan a beszélgetés egy pontján, arról szólva, hogy a sorozat hogyan viszonyul a tudható tényekhez, illetve az alapjául szolgáló regénytrilógiához. 

A készítőket Oborni Teréz történész segítette az adaptációs folyamatokban, maguk az írók pedig azzal töltöttek el hat hónapot, hogy kiválogassák a roppant terebélyes alapműből azokat a szálakat, amelyek a filmen is megjeleníthetők. 

 

Az ilyen grandiózus történetekben elkerülhetetlen a cselekményszálak, a helyszínek, a szereplők összevonása

– mondta el Horváth Dezső András vezető forgatókönyvíró.

Helmeczi Dorottya producer elárulta, hogy a második évad forgatókönyvei már a fiókban lapulnak, de hogy ezek megvalósulnak-e, az sok körülmény szerencsés együttállásának a függvénye, hiszen a Tündérkert nagyon nagy és drága sorozat, aminek már az előkészítése is hosszú éveket vett igénybe. A nézői visszajelzések mindenesetre rendkívül kedvezők, a sorozatot nemrég Latin-Amerikában is értékesítették, a szakma pedig idén tíz díjra jelölte a Tündérkertet – így mindenki joggal reméli a legjobbakat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!