Meghökkentő, kíméletlen igazságok hangoznak el az Isten bolondja előadáson

Fekete-fehér viseletben, díszletként egy szál égő gyertyával és egy pohár vörösborral az egyszerű asztalon Berecz András Magyar Örökség díjas és Kossuth-díjas ének- és mesemondó Isten bolondja című önálló esttel lép fel december 28-án a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében. Berecz András néhány népdalt énekelve, majd ízes hangján a mese közepébe vágva sodorja a közönséget lebilincselő történetével abba a régi világba, ahol a mesemondó köré gyűlve, a világot ismerte meg kicsi és nagy – írja a Magyar Nemzet.

Berecz András arcán a jól ismert kópés mosoly, szavaiból a magyar tájak nyelvi fordulatai köszönnek vissza, meséi után pedig nehéz visszatérni a valóságba.

Berecz Andrást hallgatni, megélni, érezni kell, hogy aztán napokig a fejünkben motoszkáljon egy-egy szófordulat, egy arckifejezés, egy dallam. Ha először hallja az ember, nagyon kell figyelni, követni a mese fonalát, nehogy elmulasszunk valamit.

A mesemondó megtanulta a gyönyörű régi magyar nyelvformákat, amivel letűnt korokba röpít minket vissza, de olyan hitelesen, hogy ő maga is onnan toppan elénk, abból a korból, amiről éppen mesél.

A mesemondó világot magyaráz. Ma is komoly felelőssége van, ő a tükör, tükröt tart a közösségnek, a közösség kultúrájának kincstárnoka, aki érthetővé teszi a fontos dolgokat. Elmondja, nagyapáink mit tartottak jónak. Értelmet ad a szerelemnek, a születésnek, felkészít a halálra. De nem úgy, mint a filozófusok. A mese arra törekszik, hogy fontosat, nagyon okosan, egyszerűen mondjon el. Nem arisztokratikus, hanem végletesen demokratikus. Ha egy generáció nem érti, majd megérti a következő – fogalmazott a művész.

Minden mondata olyan színes és szemléletes, hogy a szemünk előtt megjelenő belső képek ennek a mágikus mesemondónak a hatására megelevenednek.

Berecz András híres udvari bolondok történeteit meséli, akikkel a történettudomány is foglalkozik. 2014-től a Nemzeti Színházban tart rendszeresen előadást. Shakespeare műveinek színházképe és az udvari bolond figurája a színházi munkából fakadóan foglalkoztatja, ebből született az Isten bolondja című előadása.

A Csíksomlyói passióban a Vándor szerepében is Isten bolondja látható. A Vándor alakja és az önálló est mesélője pedig elválaszthatatlan, hiszen Berecz András önmagát adja mindkettőben.

Shakespeare a bolondban bölcset lát, és sokszor éppen a bölccsel állítja szembe – mondta a mesemondó.

Hozzátette, alig van drámája, amelyben ne magasztalná fel az udvari bolondot, a bohócot. Sok ember meghökkentő, kíméletlen igazságát a bolond szájára adja. Ő az, aki nem tud másképp, csak szőr ellenében simogatni. Nem a vidámsága kacagtat. Pontos ítéletei, váratlan szúrásai nevettetnek előbb. Később, amikor a színpadon már csak a hűlt helye van, szavai akkor ejtenek gondolkozóba.

Az Isten bolondja elnevezéssel kapcsolatban továbbá Berecz András elmondta, ennek a karakternek Isten igazát kell hurcolnia, ráadásul feltétlenül vidáman. Hozzátette, találkozott már ilyen emberekkel, ők a mintaképei.