Pillanatfelvétel

2021.06.05. 14:57

Török kép nyerte a PTE fotópályázatának közönségdíját

Török fotó lett a közönségdíjas, míg magyar képek a kategóriagyőztesek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) PosiTivE című fotópályázatán, amelyre a járványhelyzet ellenére megélt pozitív élményeket bemutató képeket vártak a szervezők.

A PTE MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében emlékeztettek arra, hogy a PosiTivE – Neked mi jót adott a megváltozott élethelyzet? című fotópályázattal azokra a pillanatokra, eseményekre kívánták felhívni a figyelmet, amelyek a koronavírus-járvány okozta megpróbáltatások ellenére, akár rövid távú, akár maradandó pozitív változást jelentettek a hétköznapokban.

A felhívásra a magyarországi középiskolák és felsőoktatási intézmények mellett francia, indiai, román és török társegyetemekről is érkeztek pályázatok, így hatvanhét hazai intézményből és külföldi társegyetemről több mint kétszáz pályázat érkezett be a PTE-hez.

A fotókból az egyetemhez kötődő neves fotográfusokból, fotóművészekből álló szakmai zsűri választotta ki azt az ötven pályaművet, amelyet május 10. és 31. között közönségszavazásra bocsátottak.

Végül több mint ötezer szavazat érkezett a fotókra, amelyek közül a közönségszavazást az Isztambuli Aydin Egyetem hallgatója, Hasan Yildirim Baba ve Oglu (Apa és fia) című fotója nyerte. A második helyezett egy pécsi hallgató, Kocsis Kata lett Virtualitás című képével, a harmadik pedig egy zalaegerszegi gimnazista, Gál Regina Lélektükör című munkájával.

A zsűri értékelése szerint a középiskolások kategóriájában a legjobb a Barátok című kép lett, amelyet Kolumbán Barnabás, a siófoki Perczel Mór Gimnázium tanulója készített, a második helyezést a veszprémi Szabó Viktória Elmélkedés a naplementében, a harmadik helyet pedig a budapesti Rabb Laura Én magam, a boldogságom című fotója érdemelte ki.

A hazai és külföldi társegyetemek polgárainak kategóriájában a PTE bölcsészkari hallgatójának, Pál Zsombornak az Önkéntes terep-fotó II. című alkotása nyert. A második Fülöp Anna, a Semmelweis Egyetem hallgatója lett Lélekben című képével, a harmadik pedig Shubhodeep Roy, a Kolkatai Egyetem hallgatója The Barber Shop (A borbélyüzlet) című fotójával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!