Az Újszínházban megtekinthetjük az egykori magyar világsikereket

Herczeg Ferenc vígjátéka úgy mutatja be egy házasság haláltusáját, hogy végignevetjük a két felvonást, mély, lélektani mondanivalóján pedig még napokig gondolkodhatunk. Nem véletlen, hogy a Kék róka a két világháború között nemcsak hazánkban, de Franciaországban, Amerikában, Angliában és Olaszországban is hatalmas sikert aratott.

Herczeg a kor legnagyobb magyar dráma­írójának számított, 1925-ben irodalmi Nobel-díjra is felterjesztette az Akadémia.

A Tanácsköztársaság idején viszont betiltották bizonyos műveit, ugyanis Lukács György közoktatásügyi népbiztos „nacionalista tendenciája miatt nem előadhatónak” bélyegezte őket.

A Kádár-korszakban is méltatlanul mellőzték, míg kortársa, Molnár Ferenc darabjai reneszánszukat élték. Felüdítő látni, hogy az elmúlt években újra felfedezhetjük Herczeg Ferenc műveit hazai színházak műsorában. Budapesten csak az Újszínházban láthatjuk az egykori világsikereket, a Bizánc után Csiszár Imre rendezésében a Kék rókát is programra tűzték.

A századforduló Budapestjén járunk, egy elhidegült házaspár, Cecile és Pál villájában, ahol a házibarát Sándor mindennapos vendégnek számít. Hamar kiderül, hogy egy szerelmi háromszög közepébe csöppentünk, Sándort mintha jobban érdekelnék Cecile városban töltött titokzatos délutánjai, mint a férjet. Egy beszélgetésből induló heves vita alkalmával Sándor teszi fel a kérdés: „Járt-e Cecile a Török utcában?” És ha igen, kinél volt: a varrónőnél, a szűcsmesternél, vagy esetleg a szeretőjénél?

Gregor Bernadett Cecile szerepében a nő számtalan arcát megmutatja, hideg tekintetében ott bujkál egy szeretet- éhes feleség elkeseredettsége. De Cecile, a huszadik század eleji nőideál megtestesítője éppen olyan ravasz, mint a kék róka, ha megpróbálják sarokba szorítani, védekezés helyett újra és újra előhúz valami váratlant. Néha elveszett asszony, olykor fortélyos dáma, de mindig sejtelmes, a férfiak sosem tudhatják, mi járhat valójában a fejében. Közben szerethető és megérthető, csupán arra a figyelemre vágyik, amit a munkájának élő természettudós férjétől nem kap meg.

Sándortól viszont, akit Mihályi Győző alakít, túlságosan is sok törődést kap, sokszor komikus kettejük kendőzetlen kacérkodása. A házibarát, bár eleinte próbálja, nem tudja elrejteni a nő iránti erős érzelmeit. – Már olyan goromba velem, mintha házasok lennénk – mondja Cecile Sándornak, amikor kérdőre vonja, merre járt délután. Pál szerepében Lux Ádám alakítja a könnyelmű férjet, aki igyekszik nem észrevenni a barátja és a felesége közötti vonzalmat, de nincs könnyű dolga.

Katartikus befejezés helyett a néző maga döntheti el, hogy Cecile csalfasága csak vélt vád, vagy valóban megtörtént-e.

Csiszár Imre, a rendező ragaszkodott az eredeti mű polgári miliőjéhez.

Mint ahogy elmondta: „Az a szerelem, az a nagyon erős vonzalom, ami működteti ezt a nagyon érdekes darabot, minden korra érvényes, nem kötődik 1917-hez vagy napjainkhoz.”

Amikor egy interjú alkalmával megkérték Herczeg Ferencet, hogy árulja el, járt-e Cecile a Török utcában, a következőt felelte: „Élve az apát megillető törvény adta jogommal, a Cecile-perben megtagadom a tanúvallomást.”

Mindenki nézze meg ezt a nagyszerű színdarabot, és döntse el maga, hogy Cecile járt-e abban a bizonyos utcában, és hogy fontos-e ez egyáltalán…