2019.09.30. 13:08
Kösöntyűt is készítettek a hétfalusi csángó hagyományok táborában (videó)
A hagyományok ismerete az egyik legfontosabb feltétele a magyar nemzet fennmaradásának.
Gelse, 2016. október 3. A Népmûvészet Mestere díjjal idén kitüntetett Kerekes Endréné Radó Mária hímzõ gelsei otthonában 2016. október 3-án. MTI Fotó: Varga György
Forrás: MTI
Fotó: Varga György
Erdély legdélebbi zugában, a Kárpátkanyarban található Hétfalu, amely a Brassótól keletre, a Nagykőhavas lábánál egymás mellett lévő hét csángó település együttes elnevezése. Hétfalusi, vagy más néven barcasági csángók lakják e vidéket, akik máig kitartóan ragaszkodnak őseik hagyatékához. Nem véletlenül látogatnak ide szívesen néprajzkutatók, népművészettel foglalkozó kézművesek, hogy eredeti környezetben tanulmányozzák a hétfalusi csángó hagyományokat.
– Jó hogy máma még vannak ilyen emberek közöttünk, akik idejüket, tehetségüket, tudásukat erre szánják, és ahogy hallottam, a lényeg az, hogy továbbadjuk – így köszöntötte Kajcsa László evangélikus lelkész a Valódi értékeink elnevezésű, hétfalusi csángó hagyományok táborába érkezőket.
A tábor főszervezője a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány, amelyet 20 évvel ezelőtt azzal a küldetéssel alapított a Lőrincz család, hogy Erdély népművészetét élővé tegyék, bemutatkozási, továbbképzési lehetőséget biztosítsanak a kézműveseknek, ezáltal fennmaradjanak a felbecsülhetetlen értékek.
– Egy idő után kezdett foglalkoztatni az, hogy ugyancsak magyar anyanyelvű, más földrajzi környezetben élő emberek viselete hogy alakul. Így jutottunk el Moldvába, moldvai csángókhoz, Klézsére, Lábnyikra, és akkor egyértelmű, hogy a hétfalusi csángókat is meg kell nézzük, itt most kutatásokat is végzünk – mondta Lőrincz Zsuzsánna, az székelyudvarhelyi Artera Alapítvány elnöke a Kárpát Expressz című műsorban.
A továbbképzésen elméleti és gyakorlati foglalkozások várnak a résztvevőkre. A barcasági viseletekről Veres Emese Gyöngyvér néprajzkutató tart előadást.
– Hogyha nincs ez a közösség, akkor én ma nem vagyok néprajzkutató, másrészt pedig nincs olyan kutató, már aki szakképzett néprajzkutató lenne itt a térségben, és megpróbálom még ezt a munkát elvégezni és mindenáron vissza is adni mindabból, amit összegyűjtöttem. Tehát tulajdonképpen amikor én itthon elmondom azokat amiket összegyűjtöttem, egyfajta köszönetemet is kifejezem azoknak akik elmondták, illetve emlékük előtt is tisztelgek, hiszen most már a 25-30 év alatt nagyon sokan eltávoztak közülük – mondta Veres Emese.
Az elméleti ismeretek után a gyakorlat következik. A műhelymunka három helyszínen zajlik, a Barcasági Csángó Alapítvány székházában most az asszonyviselet alkotóelemeit készítik el a résztvevők, például a csepeszt, vagyis horgolt főkötőt Pásztori Anna útmutatásával. A Barcasági Csángó Kézművesek Egyesületénél pedig a szőttesek titkára derül fény.
– A hétfalusi minták azok szedettesek. Itt az 1800-as években években lendült fel ez a háziipar, ahol minden háznál ott volt a szövőszék, mindenki tudott szőni, öreg, fiatal – árulta el Czimbor Izabella, a Barcasági Csángó Kézműves Egyesület elnöke.
A szövés ma már sajnos különleges mesterségnek számít, ezért fontosak az ilyen továbbképzések, ahol a kézművesek egymástól is tanulhatnak.
– Nagyon nagy ajándékot kaptunk szüleinktől, nagyszüleinktől, egy óriási tudást, amelyet kötelességünk szinte, hogy továbbadjunk, még amennyire fennmaradt, megőrizzük és ápoljuk – mondta Keresztes Bíborka szövő oktató.
A barcasági női viselet legjellegzetesebb darabja a kösöntyű, vagy mellboglár, egy nemesfémből készült, drágakövekkel díszített ékszer.
– A ruha szép, de az ékszerek nélkül nem érvényes. A kettő kötődik egymással, milyen jó, hogy ezzel párhuzamosan van egy olyan emberünk, aki ezeket készíti, és így teljes lesz az öltözet – árulta el Gödri Anna viseletkészítő.
Sipos Gaudi István kösöntyűkészítő mester saját műhelyében mutatta meg az ékszer elkészítésének fortélyait a tábor résztvevőinek.
– Ezek nagyon nagy értékek, amit tovább kell adni. Ha ezeket az ősi hagyatékokat újra átgondoljuk, akkor a mostani kultúránkba be tudjuk illeszteni, és hordani tudják, vagy viselni tudják a fiatalok, és megtanulják azokat a kiveszőben lévő kézműves mesterségeket, amit valamikor sokkal többen műveltek – mondta Illés Károlyné hímző népi iparművész, a népművészet mestere.
Így öröklődik generációkon át az évszázados tudás, így válik élővé, a mindennapok részévé a népművészet a 21. században. Mert a gyökerek, a hagyományok ismerete az egyik legfontosabb feltétele a magyar nemzet fennmaradásának.
Borítókép: illusztráció