Trükközés

2024.08.12. 15:08

Az üzemanyag-kereskedők továbbra is próbálkoznak, a mostani áresést szinte egy az egyben lenyelték

Hiába csökkent a benzin nagykereskedelmi ára 24, míg a gázolajé 37 forinttal egy hónap alatt, ez szinte észrevehetetlen a hazai kutaknál.

MW

Egy autótulajdonos benzin üzemanyagot tankol egy személyautóba

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Faludi Imre

Több olvasó is jelezte, hogy hiába számoltak be a hírportálok az elmúlt hetekben lassan már napi rendszerességgel üzemanyagár-csökkentésről, ebből a hazai üzemanyagkutakon gyakorlatilag semmi sem érződött – írja a Világgazdaság.

Csak a múlt héten a benzin nagykereskedelmi ára hat, míg a gázolajé tíz forinttal mérséklődött, ehhez képest szombatra a Holtankoljak.hu adatai szerint a gázolajár átlagára mindössze három forinttal lett olcsóbb keddhez képest, miközben a benzin átlagára még egy forinttal drágult is.

Emlékezetes, júniusban jelentősen drágultak az üzemanyagok Magyarországon, június 14. és július 4. között sorozatban tízszer emelkedtek az árak, a benzin nagykereskedelmi ára ez idő alatt 26, a dízelé 39 forinttal nőtt – szinte pont annyival, amekkora áresést július eleje óta láttunk. Azzal a lényegi különbséggel, hogy júniusban a nagykereskedelmi áremelkedést gyakorlatilag egy az egyben lekövette a kiskereskedelmi árak változása.

A drágulás ki is verte –  sokadjára – a  biztosítékot a kormánynál, Orbán Viktor miniszterelnök, aki alapvetően a tárgyalásos megoldás híve volt, szokásos július 5-i, péntek reggeli rádióinterjújában is üzent a szektor képviselőinek.

A benzinárakról szólva akkor Orbán Viktor elmondta, hogy ha egyszer kötnek egy megállapodást a forgalmazókkal, azt be kell tartani, ezért nem tűrik el, hogy az emberek többet fizessenek a benzinért, mint amekkora a szomszédos országok átlagára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában