Macskakörmös kápolna hét nap alatt - fotók

Itt valami bizsereg

Augusztus 20-tól kezdve egy hétig építkezési zaj élénkítette fel az erdőt. De természetesen a történet sokkal korábban indult el. Sebestyén Noémi harmadéves építészhallgató, a projekt egyik értelmi szerzője azt meséli, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome) szakrális művészet kurzusának utolsó óráján indult az egész. „A kurzust záró kerekasztal-beszélgetésen egy áthallgató károlis teológus felvetette, hogy szívesen tartana nekünk egy áhítatot köszönetképpen. Gondolkodtam, hogy de jó lenne ennek egy helyszín, egy kis ökumenikus kápolna. Kezdetben ez csak egy vicces ötlet volt, de a többiek ráharaptak, mint a halak. A kurzusnak vége lett, elkezdtük pörgetni az ötleteket, kontaktokat és hamarosan összeállt minden: a helyszín, a faanyag, az emberek. Nagyon sokat gondolkodtunk, hogyan tud mai építész szakrális helyet alkotni. Mitől szakrális valami? A szakralitás beleköltözik a térbe? Vagy azt már maga a struktúra hordozza? Minden oldaláról boncolgattuk a kérdést és nem találtunk rajta fogást. Ez lett végül az ötlet kifutása: itt volt ez a hely, ez a pukli, azt éreztük, hogy erre bármit rátehetünk, mert az szakrális lesz. Ahogy befejeztük az építést és feltettük a gyűrűt, meghatódva éreztem: ez az, amit akartunk. Biztos vagyok benne, hogy ezt akkor is érezni fogom, ha két hónap múlva visszajövök, amikor már elmúlt a munka szaga. Sőt, remélem, ha olyasvalaki talál rá erre az építményre, aki nem is hallott még róla, ő is érezni fogja, hogy itt valami van, itt valami bizsereg."

A Jóisten és a szájbarágás

A faszerkezetről és az oltárról Noémi azt mondja, szerinte fontos volt, „hogy ne legyen minden megmagyarázva és szájba rágva, mert a Jóisten sem rág mindent az ember szájába. Macskakörömben használjuk rá a kápolna szót, mert ez egy átírt formája egy kápolnának, ki-ki eldöntheti, hová sorolja. Azért választottuk ezt a nagy ellipszist, mert a felekezetek fölött álló szakrális térhez olyan formában gondolkodtunk, amely bármit befogad." 

Azt, hogy ez a hely különleges, a helyi erdész, Sipák Norbert is érezte. Ötféle fafajjal is kísérletezett, de egyik sem tudott itt megtelepedni. Ezért örült nagyon, amikor azt hallotta, hogy egy csapat diák kápolnának keres helyet. Elismerően beszélt az egyetemisták munkabírásáról, akik kézben, vállon hordták fel a hegyre a vas- és faanyagot, ahova üres kézzel is kihívás felbaktatni, és még a betont is botokkal dagasztották. Pannonhalma város önkormányzatának, a telek felajánlójának képviseletében Vas Gábor alpolgármester is úgy gondolja, a helyiek büszkék lehetnek arra, hogy van egy csapat, amely bátran idehozott egy ötletet és megvívta érte a harcokat. 

Zsidónak zsinagóga, kereszténynek kápolna, madárnak…

Az építőanyagot a Mome építészcsapata a Hello Wood egy pályázatán nyerte, ebből indulhatott el a tervezés és a kivitelezés.

– Ezért az építkezésért nem kapnak jegyet vagy kreditet a hallgatók – meséli Vass-Eysen Áron, aki a Mome Építészeti Intézetében tanít tervezést –, ez pusztán a saját kedvük, önkéntességük és kreativitásuk terméke. Összességében nagyjából harminc ember vette ki a részét az építésből. A program a Pannonhalma Campus sorozat keretében valósulhatott meg.

Maga az építmény egy ellipszis, amely hét rétegben ragasztott-csavarozott, egyenként négy méter hosszú deszkákból áll össze és amelyet vaslábak emelnek. A centrumában pedig egy betonból öntött és mozaikkal fedett oltár. A faelemeket alaposan meg kellett hajtani – pár deszkát el is törtek, amíg rá nem jöttek a technikára. „A talajon építettük meg, aztán közösen, egyszerre emeltük tíz-tíz centinként följebb és följebb. A célunk az volt, hogy kijelöljük ezt a teret. Kint is vagyunk, és bent is vagyunk. Ez a »kápolna« épület is, meg nem is, bútor is, meg nem is." 

Az elgondolás szerint non-denominációs, vagyis felekezethez nem tartozó szakrális hely az építmény. Azzal a céllal alkották, hogy bárki kereshesse itt a maga szakralitását, sőt, ha madár talál ide, akkor jót fürödhessen a mozaikkal kirakott központi elemben mint madáritatóban. „Ez lehet akár oltár, akár itató, akár keresztelőmedence vagy szenteltvíztartó. Arra hív, hogy akár térdelj mellé és magadat is láthatod a tükörképben" – mondja Kelemen Bíborka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem ötödéves képgrafikus diákja, a mozaik tervezője. Az alkotás a Galla Placidia ravennai mauzóleumának egyik mozaikmintája alapján született. Ebben a kora keresztény, V. századi síremlékben a csillag mint a túlvilágra utaló jel jelenik meg, viszont az itt hozzáadott stilizált liliomokkal Imre hercegre szeretnének utalni az alkotók.

Hogyan tovább, kápolna?

Győri tagja is van a közösségnek. Pongrácz Anna harmadéves építészhallgató a tervezés alatt nehezebben tudta megoldani a közreműködését a jellemzően budapesti csapattal, viszont Pannonhalmára annak ellenére is kitelepült velük, hogy könnyedén meg tudta volna oldani az ingázást. Elmondása szerint minden egyes pillanat annyira értékes volt itt helyben, hogy ez eszébe sem jutott. A munka befejeztével meghatottan beszél a közösség erejéről. Elsősorban a kút munkálataiban vett részt, de az ő feladata lesz a leghosszabb távú, mert vállalta, hogy időről időre felkeresi a kápolnát, dokumentálja, milyen télen vagy ősszel, mi történik benne és vele, figyeli, ha esetleg javításra szorul. Anna maga is vegyes házasságban nőtt fel, mindig is úgy látta a hitet, mint ami kevésbé kötött dolog, nagyon személyes. „Engem egy ilyen tér még talán jobban telibe is tud találni, mint egy nagyon megfogalmazott, nagyon konkrét, valakik által kisajátított hely" – osztja meg. 

Annak a bizonyos kurzusnak, ahonnan az ötlet indult, oktatóként Körösvölgyi Zoltán, a Mome művészettudomány szakos doktorjelöltje volt a gazdája. Itt is végig segített a csapatnak, mint ahogy a pannonhalmi helyszín is az ő ötlete volt. A projekt további életéről szólva elmondja, hogy október 10-én a Design Hét Budapest 2018 keretében a Mome Z épületében megrendezésre kerülő „Szakrális design" esten lehet erről a „macskakörmös" kápolnáról – és a kurzus eredményeként megszületett egyéb tárgyakról, alkotásokról – beszélgetni, kérdezni, vitázni, de tervük, hogy ugyanezt a programot Pannonhalmára is elhozzák. Érdemes lesz tehát figyelni a Pannonhalmi esték sorozatát, mert előbb-utóbb feltűnik benne a Szent Imre-hegyi szakrális helyről szóló diskurzus, ahova szeretettel invitálnak az alkotók. Érdemes persze először magát a hegyet is megmászni, és próbára tenni a bizsergést, amelyet az alkotók éreztek. 

Bella Violetta