Sáros zord vidékén járt a Hazajáró stábja (videó)

Nem, a Nagy-Milicnél nem ér véget a Zempléni-hegység. Felhúzódik az Tokajtól egészen Eperjesig. Vulkanikus hegyláncának legészakibb tagja, a Sóvári-hegység nem sok bakancslistán szerepel. Pedig a vulkáni kúpok láncolatából felépülő vonulat rejti Felvidék legnagyobb opálkincsét, és ahogy neve is mondja, sótömzseiről is nevezetes.

Az M5 kulturális csatornán sugárzott szombati Hazajáró-epizódban Sáros zord vidékén járt a két műsorvezető, Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor.

Ki gondolná, hogy odafent, Sáros elfeledett vidékén, a József táró szerény bányabejárata a világ egyik legnagyobb és legrégebben művelt opállelőhelyét rejti. A megszilárdult kovasavgélt, a magyar drágakőnek is nevezett opált, ősidők óta gyűjtötték, elsősorban ékszer-készítés gyanánt.

Osziék a dubniki opálbánya bányajárataiban drágakő után kutakodva idézték fel, hogyan is írt a történész polihisztor, Márki Sándor a dubniki nemes opálról (1889):

A nép hite szerint e vidéken egy pásztorfiú találta az első opált. Tetszett neki a szivárvány minden színében játszó „kavics” s gyűjtögetni kezdte. Lassankint egy ládára valót szedett össze, s mikor megnőtt, Eperjesen jó áron eladta. Történetírók kisütötték, hogy Krisztus előtt a harmadik században már császárok koronáján ragyogott e drágakő. Hazánk e része soha nem lévén a rómaiaké, csak kereskedelem útján juthattak hozzá.

A fiúk a „felvidéki sóvidék” fővárosában, Eperjesen folytatták útjukat, ahol régi krónikáink szerint magyarok ütöttek elsőnek tanyát Eperjes napos domboldalán, és a magyar király, Vak Béla nevezte el a várost, a környéken jellemző eperről.

A főtéren, „a város kitartó őre,” a Szent Miklós nagytemplom tövében találkoztak Mihályi Molnár László barátjukkal, aki elmondta, hogy Eperjesen nyílt meg 1667-ben Magyarország egyik legnevezetesebb iskolája, a Felső-Magyarországi Evangélikus Rendek Collégiuma.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=TY3GJXRpZiI

Rengeteg magyar jeles ember tanult itt, Kossuth Lajos mellett a szabadságharcnak még több kiválósága, és Tompa Mihály, Petőfi és Kerényi is itt találkoztak. És a legújabb korból pedig említhetném akár Hamvas Bélát is. Tarca-parti Athénnek is hívták Eperjest, mert egy iskolaváros volt és messze, az egész magyar királyság területén tudták, hogy ott milyen színvonalú oktatás folyik.

Kapi váránál ért véget a hazajáró Sóvári-hegységben tett kirándulása. De nem véglegesen. Mert ahogy a Nagy-Miliccel nem zárul le a Zempléni-hegység, úgy a magyar szellem is felhúzódik idáig, a bús Sáros vármegyéig.

Erről tanúskodtak Mihályi Molnár László, műsor végén elhangzó gondolatai: Ember innen a Kapi várból jobbra néz, balra néz, mindenfelé lát egy-egy várat, látótávolságon belül. Hát egy szervezett államhatalom építette ezt ki, annak idején. Sokan azt mondják, ne merüljünk a múltba, meg felesleges vele foglalkozni. Csakhogy ezek a történelem tapasztalatai... és ezt már a görögök és rómaiak tudták, hogy aki nem ismeri a múltját, az nem értheti a jelenjét, és nem tudja építeni a jövőt. Nem csak egyéni sorsáról, hanem családjáról, és a nagycsaládjáról, népéről is beszélhetünk. Ezek a várak és helyek, amiket megnéztünk, ezeket nem lehet a magyar történelem nélkül tanítani, sem megismerni. És a magyar történelmet sem lehet e helyek nélkül oktatni, kerüljenek bármilyen államhatárok elé, vagy mögé. Tehát itt évszázadok, mondhatnám, lassan két évezred sorsa is itt van valahol a falak alatt. A régészek azon dolgoznak, hogy próbáljanak valamit a külalakból megmenteni, de vajon ezeknek a lelkét, a szívét ki tudja megszólaltatni. Ez addig él, amíg él az a nép, amelyiknek, ezeknek köze van. És nekünk nagyon is sok közünk van.