múltidéző

2021.03.03. 08:30

Lakosságcserének nevezték a felvidékiek tragédiáját

Több százezer magyart üldöztek el, telepítettek ki otthonából.

Pétervári Ádám

Forrás: Csorba Dániel / Fortepan

75 évvel ezelőtt, február 27-én kényszerült rá hazánk a csehszlovák-magyar lakosságcsere aláírására. A második világháború után a csehszlovák állam Edvard Benes vezetésével erőszakos kitelepítésekkel kívánta elérni a homogén nemzetállam ábrándját, ezzel oldva meg a német és magyar kisebbség kérdését. Ekkortájt Benes 600 ezer magyarral számolt Csehszlovákiában: ennek felét erőszakkal szlovakizálni akarta, 200 ezer főt széttelepíteni, a maradék 100 ezer főt pedig Magyarországra kergetni.

A csehszlovákok a potsdami konferencia határozata ellenére 1945. augusztus 2-án kiadták

az azóta is hatályban lévő, gyalázatos 33. számú dekrétumot, amellyel a németekkel együtt kinyilvánították a magyarság kollektív bűnösségét,

ezzel megfosztva elemi jogaiktól. A mindennaposnak számító vagyonelkobzások, elbocsátások, kényszermunka és a nyílt erőszak elől ezután már a látszólagos törvényi keretek sem védték a felvidéki magyarságot. Pozsonyban megkülönböztető jelzés hordására kötelezték honfitársainkat, majd a hatóságok félórás ultimátummal távozásra kényszerítették őket. Aki ennek ellenszegült, azt internálótáborba hurcolták.

Több tízezer magyart deportáltak családostul az elnéptelenedett Szudéta-vidékre, ahol szinte rabszolgaként dolgoztak.

Másokat a magyar határra szállítottak, és a talpuk alá lövöldözve kergették át őket a határon. Mindez a nagyhatalmak szeme előtt zajlott le, amit az angolszászok cinikusan a két állam saját ügyének tituláltak. Ebben a kényszerhelyzetben ült tárgyalóasztalhoz Gyöngyösi János magyar külügyminiszter Vladimir Clementis csehszlovák külügyi államtitkárral. Prága lesöpörte Gyöngyösi ajánlatát, miszerint

Magyarország szívesen fogadná a Felvidék magyarságát, ám csak a területekkel együtt.

Végül a Szovjetunió nyomására 1946. február 27-én a magyar kormány kénytelen volt megkötni a hírhedt lakosságcsere-egyezményt. A megállapodás értelmében az áttelepítések csak paritásos alapon működhettek, azaz egyenlő számú lakosságot lehetett volna kicserélni.

A csehszlovákok egyáltalán nem törekedtek a kvóta betartására: noha mindössze 60 ezer szlovák jelezte áttelepülési szándékát, a határ túloldalán több mint 76 ezer embert kényszerítettek otthonuk elhagyására.

Ráadásul a magyarok sokkal nagyobb földterületekeket hagytak el, mivel többségében a veszélyesebb emberektől – a vagyonosoktól és az értelmiségiektől – kívántak megszabadulni. Míg honfitársainkat, mindenüktől megfosztva, egy felsőbb akarat kényszerítette távozásra, addig a hazai szlovákság körében nacionalista szervezetek kampányoltak gazdag élet lehetőségét kínálva a Felvidéken.

Ám mindez nem volt elég Beneséknek:

a párizsi békekonferencián szerették volna elérni további 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítését és minden, a Felvidékre utaló magyar emlékmű lerombolását is.

Bár a dekrétumokat azóta sem iktatták ki teljesen a jogrendből, nem sikerült célt érniük. A felvidéki magyarság ma is létezik.

Borítókép: felvidéki magyarok a vagonajtóban, erőszakos kitelepítésük közben / Csorba Dániel / Fortepan

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!