Digitália

2024.07.17. 11:33

Űrszondát küld a Föld közelében elhaladó aszteroidához az Európai Űrügynökség

Az Európai Űrügynökség (ESA) kedden bejelentette egy olyan küldetés kezdeti finanszírozását, amelynek célja, hogy űrszondát küldjön az öt év múlva a Föld mellett elhaladó Apophis aszteroidához.

MTI

Apophis

Forrás: ESA

A 375 méter átmérőjű 99942 Apophis aszteroida mintegy 32 ezer kilométerre közelíti meg a Földet 2029. április 13-án.

Az ESA űrszondája a tervek szerint „randevúzna” az űrsziklával, és biztonságos távolságból kísérné, miközben az elhalad a Föld mellett.

Az ESA Ramses-programjának (Rapid Apophis Mission for Space Safety) célja, hogy tanulmányozza az aszteroida méretét és pályáját, amelyre hatással van a Föld gravitációja.

A szondának 2028 áprilisában kell útnak indulnia, hogy két hónappal az előtt érjen az aszteroidához, mielőtt az a Földhöz érkezne.

Az ESA engedélyezte a Ramses-program előkészítését, és 2025 novemberében dönt a teljes küldetés jóváhagyásáról.

Patrick Michel, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) tudósa kiemelte, hogy még rengeteg dolgot kell megtudnunk az aszteroidákról, de tanulmányozásukhoz mindeddig a mélyűrbe kellett utazni a Naprendszerben. Most először nyílik lehetőség arra, hogy egy hozzánk érkező aszteroidát lehessen megvizsgálni.

A csillagászok szerint az Apophis-hoz hasonló méretű objektumok csak öt-tíz ezer évente egyszer kerülnek ilyen közel a Földhöz.

A Föld mellett öt év múlva elhaladó aszteroidát Európa és Afrika nagy részéről, valamint Ázsia egyes részeiről mintegy 2 milliárd ember láthatja majd a tiszta, sötét égbolton.

A NASA két éve jelentette be, hogy kibővítette az Orisis-Rex űrszonda misszióját, és a Bennu aszteroidáról 2020-ban gyűjtött mintákkal hazafelé tartó szonda a Földet megközelítő Apophis kisbolygót is útba ejti.

Az új feladat miatt Osiris-Apex névre átkeresztelt űrszonda orbitális pályára áll az űrszikla körül, miután az elhalad a Föld mellett, és megpróbálja minél közelebbről megvizsgálni.

Az először 2004-ben észlelt Apophis a következő száz évben háromszor is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban, de a tudósok számításai szerint nem fog ütközni a bolygónkkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!