Hullámverés: Az Eurovízió alatt Lisszabonban - 5. rész

Még egy hangot meg kell említenem a zenéről szóló cikk után:ez pedig nem más, mint a kövek gördülése, ahogy az óceán egymásra sodorja őket. Félelmetes belegondolni, mekkora munkája van abban a természetnek, hogy a szél elfújta a homokot, a víz simára csiszolta a köveket és a sziklákból újabbakat vájt ki. A partszakasz, amiről beszélek és még rengeteg gyönyörű hely Lisszabon közelében, Estoril (igen, ahol a James Bond filmben is megjelenő casino van) és Európa legnyugatibb pontja, a Capo do Roca között fekszik. Természetesen a kontinens széle tele van gyönyörű partszakaszokkal, de most a Cascais környéki területet jártuk be. 

Az említett kőgörgetés a Praia do Abano-n hallható. De a szél által összehordott homokdűnék között is sétálhatunk számtalan kialakított ösvényen a vízig a Duna da Crismina nevű parton. Ott, ahol maximum évi öt nap van, hogy nem tombol a szél. Itt elvileg biciklizni is lehet a deszkákból kirakott utakon... Hát sok sikert a zötykölődéshez, ráadásul a hely is meglehetősen kicsi. Az egyik dűne mellett álló kávézóval olyan benyomást kelt ez a szakasz, ahol akár egy romantikus filmet is forgathattak volna Szerelem a homokban, vagy a sokkal inkább találó Randevú a rohadt nagy szélben címmel...

A harmadik part, amit érdemes meglátogatni a Farol do Cabo Raso. Itt legjobban a homok fölött nőtt virágok tetszettek, na meg persze az annyira jellemző piros világítótorony a fehér épülettel. Nem annyira strand ez, mint kilátó, ahol természetesen gyakran fúj a szél, hiszen a sziklaparton túl nincs más csak a nyílt víz.

Ha egy ilyen túrára vállalkozik az ember, mindenképpen öltözködjön rétegesen, mert a ragyogó napsütés csalóka, a szél miatt meg a sportpulóverben sincs nyári meleg. Na meg ha valaki olyan óvatlan, mint én, azt nagyon könnyen beboríthatja egy kósza hullám (nem is értem miért történik mindig ez velem, Madeirán a téli kabátomban áztam el tavaly, most hosszú nadrágban és vastag edzőcipőben... Pedig én csak egy érintést és egy jó fotót akartam az óceántól, nem egy egész ölelést).

A végére pedig a második kedvencemet hagytam, ahova szintén nagyon vártam a visszatérést. Ez pedig Lage do Mexilhoeiro. Hogy miért kedvelem annyira? A rajongásom okai a sziklák, amiket megmászva rejtett barlangokba lehet bejutni, lemenni egészen a szirt széléig, ahol a talpunkkal egy szintben kezdődik az óceán, de a fenekét nem látni a nagy mélységben; és ahol a kőben kis patakok formájában vág magának utat a víz.

A helyi fiatalok kedvelt találkozó helye ez, ahol azért fürdeni ne fürödjenek a mélység és a hullámok miatt, napozni viszont annál jobban lehet itt. Szólhatnak teljes hangerővel a hordozható hangszórók, hiszen errefelé nem jár senki, nem zavarja a többi strandolót a zene; és randevúzni sem tudok jobb helyet, mint a kövek takarásában, a nap alatt, az Atlanti-óceántól övezve.

Tehát ezek a tippek szóltak a túrázóknak, a természet szépségét keresőknek. A következő két -általam sokszor emlegetett – partszakasz viszont a fürdeni, pihenni vágyókkedvéért került ide. 

Cascais, a hely, amiről mindenki hallott aki Lisszabonba jön. Ahol jól lehet kikapcslódni, pihenni a napon, meg-megmártózni a habokban. A víz itt nem olyan hideg a szezon elején sem, mivel elhelyezkedése és a közeli kikötő miatt nem a nyílt óceán ömleszti magát ide, így nincsenek akkora hullámok sem. Remek ötlet kipróbálni itt a stand up paddle-t, hiszen már az élmény megvan, hogy az ember a  végtelenvízen áll, evez, halad, míg a nyugodtabb hullámokon könnyebb dolga van a kezdő evezősnek.

Itt húzódik az a bizonyos bicikli út, ami szinte beláthatatlan messzeségbe visz a part mentén. Bár a korábban említett helyekről szeretik kijelenteni a helyiek, hogy csak ők ismerik, kitartóan kerekezve a vörösre festett úton a legtöbbjük egyszer csak szembe jön, vagy csak egy kis kitérőt kell hozzájuk tenni földúton (a kőgörgetőshöz például).

A másik stand Carcavelos, ahol ez a cikk is íródik. Ez is a Cais do Sodre – Cascais vonalon közlekedő vonattal érhető el. Ez a hely egy igazi szörfparadicsom. Persze a hullámlovaglás egy olyan sport, ami nagyban függ az időjárástól, Carcavelosonremek hullámok szoktak lenni, miközben a szél nem fúj annyira, hogy élvezhetetlen lenne a parton figyelni a vízben gyakorlókat - vagy az onnan letűrt szörftuhában előbukkanó fiúkat. Itt a homokos szakasz nagyon hosszan húzódik, szóval nincs ok az aggodalomra (mint néha a Balatonnál), hogy valaki túl közel telepszik le újdonsült birodalmunkhoz, a Mi Helyünkhöz.

Természetesen a vendéglátósok ki is használják az óceán vonzását és nincs olyan strand (a helyek, amikről először írtam, nem strandok, inkább a kilátás miatt járnak oda az emberek, nem pedig enni és inni, ezért is van még olyan érintetlen jellegük), ahol ne nőne ki kaktusz módra (ha már a homokon állnak) számtalan étterem, bár és kávézó. Carcaveloson van például az az étkezde, ahol a legjobb sangriát adják, amit valaha kóstoltam Portugáliában, és nem is drágán, 3,5 euróért.

 

De ami a kedves olvasót meg fogja győzni, hogy el kell jönnievégiglátogatni az említett helyeket, az nem az az írás, hanem az ott készült fotókból összeállított zenés videó: