Fizetünk mindenért

Papírlapra lettem figyelmes a strandon, az egyik játékárusnál: matracfelfújás ötszáz, a nagyobb ezer, állatfigurás ezerötszáz, SUP kétezer forint. Nem messze tőle sárga masina áll a fűben: egy nagykanizsai srác gondolt egyet, SUP Pontot telepített Balatonalmádi két strandjára, ahol állószörföket fújhatunk fel, persze pénzért, és akkor nem kell tíz percet erőlködnünk a napon. 

Elismerem, ötletes, de egyben korlenyomat: kényelmesek vagyunk. Eszembe jut, hogy gyermekkoromban a kék és piros színű matracokat (amelyek erős, strapabíró anyagból voltak, pamutszövetből, nem papírvékonyak, mint a maiak) lábbal nyomkodva hosszú percekig a pumpát töltöttük meg levegővel, szépen türelmesen. Ma már fizetünk azért, hogy házhoz hozzák az ételt, merthogy nem főzünk és nem megyünk érte. Fizetünk azért, hogy más mossa le helyettünk a kocsit, hogy más szedje össze a kertben a lehullott leveleket, nyírja le a füvet. 

A kapolcsi Művészetek Völgyében jártunk a hétvégén, ahol két bundáskenyérért kétezer forintot kértek el. A cukros üdítőkről már ne is beszéljünk. Gyermekkoromban mi még vittük magunkkal az ételt meg egy kis vizet, bárhová mentünk, így igyekeztünk spórolni. De jól megy nekünk manapság, rebben fel bennem, és nem tudom, hogy az időt sajnáljuk-e mindenre, vagy az energiát. Pedig az erőfeszítés nem ördögtől való, sőt, ha csak bele nem gebedünk, még jót is tehet. Vagy kevés az időnk? Sokszor azt látom, hogy azokban az órákban, amelyet így megtakarítunk, aztán ledőlünk a tévé elé, vagy nyomogatjuk a telefont. Ma már, úgy látszik, jól élünk. Örüljünk tehát. Fizessük meg mindennek az árát, csak akkor ne csodálkozunk, hogy elfogy a pénzünk.