A boldogság virágai

Mi, újságírók munkánk során számtalan interjúalannyal találkozunk. Eseményeken, riportokon, vagy éppen amerre visz minket az élet. Nemrég Győrzámolyon jártam, az ukrán nemzetiségű Ujság Ilonánál (Ujsagh Alena), aki nem mindennapi szenvedélyt választott magának. Élethű virágokat készít cukorból. 

Kedvesen fogadott minket otthonában, széles mosollyal arcán nyugtázta: örül, hogy most egy rövid ideig ő lesz a középpontban. És nem is csak ő, hanem azok a csodálatos, valósághű virágai is, amelyek mindennapjai részei. Legutóbb nívós szakkiállításon járt Stuttgartban remekművével, amit meg is mutatott nekünk. 

Ült a virág mellett, néha-néha rámutatott, ujjbegyeivel érintve mesterművét. Egy hónapig készítette, mondja, de nem napi nyolc órában, hogy ne érezze monotonnak. Akkor vette elő kisebb csodaszerszámait, amikor kedve volt. Kedve pedig határtalan. Az aprólékosan kidolgozott, élethű csokor több ezer darabból állt össze. Az olvasztott cukor formára szilárdítása, az apró levelek, erezetek, a virágszirmok tökéletessége ámulatba ejti az embert. 

Szenvedéllyel mesélt foglalkozásáról, minden szavában érezhető volt a boldogság. Tevékenysége pontosságot, precizitást, embert próbáló türelmet igényel. Neki megvan. Csillogó szemekkel meséli, ez élteti, egyszerűen imádja. 

Miközben mesél, Roger Federer jut eszembe. Az eredményei alapján a tenisztörténelem egyik legsikeresebb versenyzőjét egyszer arról kérdezték, miért szereti annyira a teniszt. Kezében egy labdát szorongatva a svájci csak annyit mondott: imádom megütni ezt. Ilona a cukorvirágokat imádja. A boldogság virágai olyan csillogóan néznek vissza rá otthonának polcairól, mint amilyen szeretettel ő készítette el őket. A versenyen alkotására kilencvenkilenc pontot kapott a százból. Az elmaradt egy pontot én adom neki.