Gonosz hősök

Mindig voltak rossz filmek, de veszélyesebbek a jó filmek rossz üzenettel. Emlékszem, kamaszként se értettem azt, amikor vámpírokat és vérfarkasokat tettünk a romantikus filmek kockás hasú hőseivé, ezzel elérhetetlen, vagy egyenesen bántalmazó férfiideált festve nők ezrei elé. A szürke ötven árnyalata sem segített, ami pokrócul kidolgozott párbeszédei és karakterei ellenére meglehetős rajongótábort szerzett értelmiségi negyvenesek között is, akikről azt feltételeznénk, már nem lehet a fejükre ejteni őket. Most egy másik szórakoztató, de megkérdőjelezhető trendre hívnám fel a figyelmet. Demóna, Szörnyella, régi kedves mesék gonosz szereplői kapnak előzményfilmeket, amikből kiderül, hogyan lettek azok, akik. A legfrissebb az éhezők viadala Snow elnökének szentelt mozi. Minden esetben kiderül: a bántalmazó hajdani áldozat, őt magát sem kímélte az élet, ám van egy pont, amikortól eldől, hogy hősünk belefáradt a jóért való törekvésbe és tudatosan megmerül abban, amerre már úgyis sok bűntudat és külső nyomás húzza. 

Aggaszt, mennyire tudnak ezek a narratívák kultúrát teremteni a negatív hősök trónra emelésének. Attól, hogy van oka és szinte pszichológiai egyenlettel levezethető, miként lesz valaki gonosz, az felülírja-e a tette elítélendőségét? Ha a bántalmazó egy korábbi áldozat, az felmenti-e? Teremt-e ártatlanságot a néző empátiája ott, ahol igazából gaztettek vannak? Nem mindegy, hogy ezek a történetek kihatnak-e a választásainkra a párválasztástól az önkormányzatin át az Európai Parlamentig. Ma még csak Szörnyella, holnap már Jim Jones kap szimpatikus hősszerepet? Ha valaki piszkálja a gyermekem, elmondom neki, hogy aki tette, biztosan nincs túl jóban magával és a világgal. De nem kiáltom ki követendőnek, hősnek, és nem kap egész estés produkciót.