Színpadosok

Színpados csoportokkal találkoztam a napokban, és megint megcsodáltam tagjait. Azokat, akik bátran, félelmeiket, gátlásaikat félretéve kiállnak a közönség, ötven, száz, négyszáz néző elé, és előadnak valamit. Mindegy is, hogy mit. Színdarabot vagy aprócska jelenetet, verset, örökzöldet, operettet vagy nótát. A lényeg, hogy kilépnek a komfortzónájukból, és vállalják, hogy minden szem rájuk szegeződjön, minden fül őket hallgassa. 

Nagy dolog ez, főleg manapság, amikor az emberek inkább magukba fordulnak, nem szívesen öntik ki a szívüket, és ha társalognak is, sokan szívesebben teszik azt az interneten, az online téren keresztül. Ezek a színpadosok viszont, legyenek amatőr színjátszók vagy egy nyugdíjas-egyesület gálaműsorának fellépői, felvállalják önmagukat idegenek előtt is. Megmutatják, mit tudnak, mire képesek és mit tanultak. És nem számít, ha az első percekben megremeg a kézben a mappa, megcsuklik és esetleg félremegy a hang. A lényeg, hogy ott vannak és együtt vannak. 
Ahhoz ugyanis, hogy ez a kiállás menjen, kell egy olyan közösség, amelynek árnyékában, vagy inkább védőszárnyai alatt, biztonságban érzi magát a szereplő, és tudja, nem tud hibázni, mert ha hibázik is, nem történik semmi. Nagyon sok ilyen jó közösségre lenne szükség, és szerencsére szűkebb régiónkban akad is jócskán. És kell egy vezető is, akinek szavára vállalják a szokatlan szerepkört, akiben megbíznak, akire hallgatnak és akiért megteszik a színpadra vezető lépéseket. 

Legutóbb a Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület gálaműsorán gondolkodtam el ezen. Jövő héten pénteken a bősárkányi Bő-Art Színjátszó Társulat veszi birtokba a csornai művelődési központot. Aki szeretne látni egy jó, izgalmas, egyáltalán nem amatőr előadást, szerezzen jegyet a Száll a kakukkra!