Szerencsétlen baleset

2024.05.04. 20:05

Súlyos sérülést szenvedett egy néző a cirkuszi előadás közben Sopronban

A cirkusz kérésére a közleményt változtatás nélkül tesszük közzé.

Kisalföld.hu

Forrás: Richter Flórián Cirkusz

Fotó: Szilágyi Dávid

Rendkívüli közlemény!

A ma délután 3 órai előadásunk alatt, a lengőtrapéz produkció közben egy szerencsétlen baleset következtében az egyik nézőnk súlyos sérülést szenvedett - osztotta meg közösségi oldalán a Richter Flórián cirkusz. -Természetesen azonnal mentőt hívtunk hozzá, a szakszerű orvosi ellátása folyamatban van. A baleset miatt a ma 18 órai előadásunkat nem tartjuk meg, az erre az időpontra megváltott jegyek a holnapi 11 órai vagy a 15 órai előadásunkra lesznek érvényesek!

A történtek teljesen letaglóztak bennünket is, a Richter Flórián Cirkusz vezetősége és teljes társulata őszinte sajnálatát és aggódását fejezi ki és mihamarabbi felépülést kíván a balesetet szenvedő nézőjének!

Hozzátették, hogy vezetőségük teljes mértékben együttműködik az illetékes hatóságokkal a baleset okainak kiderítésében és azonnali belső intézkedéseket léptettek életbe, hogy elejét vegyék a hasonló történéseknek. Azt is kiemelték, hogy az ügy vizsgálati ideje alatt semmilyen interjút nem adnak a sajtó munkatársainak.

- írta közösségi oldalán a Richter Flórián Cirkusz.

Újabb részleteket a balesetről ITT>> olvashatnak.

Nemrégiben Győrben járt a cirkusz, akkor a Diorios motoros csoport egyik tagja leesett a Halálgömb legmagasabb pontjáról. Erről részletesebben ITT>> írtunk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában