Andrást még nem tudták elengedni – Tizenöt éve hunyt el Ausztráliában a fiatal győri bokszoló

Tizenöt évvel ezelőtt, 2009. május 7-én hunyt el Melbourne-ben Nagy András volt győri ökölvívó. Szülei még ma sem tudják pontosan, mi és ki okozta a tragédiát. Fiukat nem tudták azóta sem elengedni.

Szeitz Tibor

Nagy Andrást óriási tehetségnek tartották. Győrben kezdett el bokszolni, s gyorsan megtanulta a sportág alapjait. Nem véletlen, hogy tudására a fővárosban is felfigyeltek. A rangos Bocskai-emlékversenyen kétszer is diadalmaskodott, tagja lett a válogatottnak, részt vett világbajnokságon is. Amatőrkarrierje befejeztével aztán beállt a profik közé. Hiába akarták többen is, legyen edző, ő még bokszolni akart. Ausztráliába ment edzeni, ahol amerikai karrierrel is kecsegtették. Profi világbajnok akart lenni. Ez volt az álma, ennek rendelt alá mindent. Aztán Melbourne-ben az ott alig három hete profiskodó András 2009. május 1-jén, edzés közben „rosszul lett”. Sérülésének pontos körülményei azóta sem tisztázottak, az első hírek szerint egy nagy ütés után verte be a fejét, de arról is hallani lehetett, hogy a gyakorlás közben összefejelt az ellenfelével. Azonnal kórházba szállították, ám állapota egyre rosszabb lett, ödéma keletkezett az agyában. Az ausztrál orvosok több napon keresztül küzdöttek az életéért, kétszer is megműtötték, majd mesterséges kómában tartották. Állapota a beavatkozások után sem javult, a baleset után hat nappal, május 7-én hunyt el. Huszonhárom éves volt, éppen a születésnapján érte a baj...

„Igazából még most, ennyi idő elteltével sem tudjuk, mi okozta a tragédiát, csupán azzal vagyunk tisztában, hogy András tarkóján keletkezett a végzetes sérülés, de a baleset mechanizmusa még a mai napig nem derült ki – mondja Magdi, András édesanyja. – Ügyvédet fogadtunk, de ekkora távolságból ő sem jutott semmire. Volt kint egy tárgyalás, amin a bírónő azt mondta, nagyon sajnál bennünket, de az talán vigaszt nyújt nekünk, hogy András nem élt hiába, mert a profi ökölvívók védelmében a rájuk vonatkozó jogszabályok több pontban való módosítását javasolta a bíróság.”

Andrást a kétségek és a megválaszolatlan kérdések miatt családja azóta sem tudta elengedni.

„Álmomban nem gondoltam, hogy Ausztráliában az a cél, ne derüljön ki az igazság. Egy gyermek elvesztését amúgy is nehéz, lehetetlen feldolgozni, így pedig, hogy nem tudjuk, hogyan sérült meg, elfogadhatatlan számunkra, ami történt. A fájdalom ugyanakkora, de most már ezzel kell élnünk... András mindennap eszünkbe jut, beszélünk róla. Az évfordulót nem tartjuk, mert nem arra akarunk emlékezni, de a születésnapját minden évben együtt, a temetőben megünnepeljük.”