Eltörléskultúra

2024.04.16. 12:36

Betiltotta a békepárti és migrációellenes konferenciát a brüsszeli polgármester, a kormányfő is reagált

A Nemzeti Konzervativizmus Konferencia című rendezvény, amelyen mások mellett Orbán Viktor is felszólalna, teljesen felforgatta az európai uniós és a brüsszeli médiát. A belga rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy eleget tegyen a területileg illetékes polgármester végzésének, amely átlátszó politikai érvek mentén betiltotta a tanácskozást.

MW

Rendőrök a NatCon konferencia helyszínén

Forrás: Polgári Magyarországért Alapítvány/X

Orbán Viktor: Brüsszel szintet lépett

A miniszterelnök közösségi oldalán reagált a brüsszeli eseményekre. Úgy fogalmazott: 

Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják. Nincs mese, június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

A kormányfő az X-en is üzent. Azt írta:

A belga rendőrség úgy döntött, hogy leállítja a NatCon konferenciát, mindössze két órával a kezdete után. Azt hiszem, nem bírták tovább a szólásszabadságot. Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám támadtak. Nem adtuk fel akkor és most sem adjuk fel!

A magyar miniszterelnök azzal kapcsolatban nyilatkozott így, hogy Yoram Hazony, a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) főszervező szervezete, az Edmund Burke Alapítvány elnöke bejelentette: rendőrök érkeztek a program brüsszeli helyszínére azzal a végzéssel, hogy véget kell vetni a konferenciának – tudósít a Magyar Nemzet. 

A lap azt írja, Yoram Hazony szerint jelenleg a rendőrség azt mondja, hogy a rendezvény közrendzavarást okoz, ezért fokozatosan be fogják zárni. „Ez úgy fog működni, hogy egyelőre addig maradhatnak itt, ameddig csak akarnak. De ha kisétálnak az épületből, nem fogják visszaengedni magukat” – fogalmazott a szervező.

Ha véletlenül úgy döntenének, hogy nagyobb erővel zárnak be minket, akkor biztosíthatom önöket, hogy holnap reggel egy másik helyszínen folytatjuk

– mondta az alapítvány elnöke.

Nyílt politikai érveléssel lehetetleníti el a tanácskozást a baloldali polgármester

Emir Kir problémája az, hogy szerinte a „nemzeti konzervativizmus” nemcsak „etikailag konzervatív” – amely kapcsán a polgármester felhozta az abortuszellenességet, valamint az azonos nemű házasságok ellenzését is –, hanem „a nemzeti szuverenitás védelmére összpontosít, ami többek között euroszkeptikus hozzáállást is jelent”. Mindez a városvezető egy leveléből derült ki, amely a Mandiner birtokába jutott. A rendőrség erre a levélre hivatkozva kéri a rendezőket, hogy fújják le a NatCon-t.

A Saint-Josse-ten-Noode nevű brüsszeli városrész török szülőktől született polgármestere sérelmezte a levelében azt is, hogy a harmadik rendezvényhelyszín túl későn tájékoztatta az önkormányzatot, egészen pontosan előző nap 22:11-kor, és „ilyen rövid idő alatt lehetetlen részletes kockázatelemzést végezni”.

Ahead of municipal elections in Belgium
Emir Kir polgármester meglehetősen átlátszó érvekkel támadja a rendezvényt
Fotó: Dursun Aydemir / Forrás: ANADOLU AGENCY/AFP

A polgármester szerint „a közrend súlyos megzavarásától kell tartani […], ha jelen rendezvényt engedélyezik”, ugyanis „nyilvánvalóan provokatív és diszkriminatív jellegű, hogy az érintett személyiségek között vannak olyanok, akiket tradicionalistáknak, homofóboknak, az emberi jogokat és a kisebbségeket nem tisztelőknek tartanak; ide sorolható a politikai iszlámról szóló vitatott művek szerzője is” – írta a török szélsőbaloldalhoz köthető, de egyébként belga politikus.

A levelében megemlítette azt is, hogy „nem zárható ki, hogy Belgiumban vagy Európában szélsőséges csoportok kapcsolódjanak ehhez az eseményhez, vagy megpróbálják aláásni a konferencia résztvevőinek biztonságát; egyesek származási országukban rendőri védelem alatt állnak”.

Emir Kir levelének első oldala
Forrás: Mandiner

Szerinte a rendezők „a résztvevők biztonságának biztosítására nem hoztak konkrét védelmi intézkedéseket, és ilyen rövid időn belül lehetetlen ilyen intézkedéseket tenni”.

Ezért azonnali hatállyal betiltotta „a fent említett rendezvényt és minden más kapcsolódó rendezvényt Saint-Josse-ten-Noode község területén”. „Saint-Josse-ten-Noode község területén tilos a résztvevők, szervezők, ellenzők bármilyen összejövetele ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban” – írja.

A NatCon szervezői ezt az utasítást azonnali hatállyal megtámadják a bíróságon

– értesült a Mandiner.

Emir Kir polgármester később az X-en is nyilatkozatot tett az ügyben, megerősítve, hogy kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására. Szerinte erre „a közbiztonság garantálása érdekében” van szükség. Kijelentette: Brüsszeben és az általa vezetett városrészben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt”. 

Orbán Balázs: nem lehet bevándorlásellenes és békepárti erőket elhallgattatni

Brüsszel többé nem a szabadság fővárosa, hanem egy baloldali, progresszív liberális elnyomás eszköze, ezért változásra van szükség, és az európai parlamenti választások június 9-én el tudják hozni ezt a változást – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben kedden.

A NatCon szünetében, magyar újságíróknak nyilatkozva Orbán Balázs hangsúlyozta: a nemzeti konzervatív erőket az köti össze, hogy elegük van a brüsszeli szuperállamból, elegük van a brüsszeli vezetés elhibázott politikájából, ami Európa hanyatlását okozza.

A HírTV helyzetjelentését a helyszínről itt tudja megtekinteni:

A nemzeti konzervatív erők nem értenek egyet a migrációbarát álláspontokkal, hanem a nemzetek Európájában, szabadságban szeretnének élni. Szeretnék, ha az Európai Unió képes lenne megvédeni a saját határait. Szeretnék, ha az Európai Unió ismét egy békeprojekt lenne, és nem alakulna át egy háborús projektté - mondta.

„Egészen elképesztő, ami itt történik, hogy több helyszínen is ellehetetlenítették a hatóságok, illetőleg az erőszakos szélsőbaloldali Antifa-csoportok a konferencia létrejöttét” – fogalmazott.

Brüsszel többé már nem a szabadság fővárosa, hanem egy baloldali, progresszív liberális elnyomásnak az eszköze, de a konferencia megvalósult. Nem lehet a szuverenista, bevándorlásellenes és békepárti erőket elhallgattatni - jelentette ki. Az erőszakos liberális progresszív baloldalnak nem nagyon marad más eszköze, minthogy a hatalmával visszaélve megpróbálja elhallgattatni az új Európa hangját – hívta fel a figyelmet.

Szavai szerint tűrhetetlen, ami Brüsszelben történik. Brüsszelben mindenképpen változásra van szükség, és az európai parlamenti választások június 9-én el tudják hozni a változást – jelentette ki. Magyarországon a kormányoldal és a Fidesz–KDNP jelöltjei azok, akik harcolnak az ország érdekéért, és a magyar emberek hangját akarják hallatni Brüsszelben – emelte ki Orbán Balázs, majd hozzátette: a többi európai országban is sok olyan erő fog győzedelmet aratni és jól szerepelni a választásokon, amelyek ezt a nemzeti, konzervatív, keresztény, szuverenista, migrációellenes és békepárti álláspontot képviselik. Valódi változást lehet elérni Brüsszelben – emelte ki.

Pedig sokan érdeklődnek az Edmund Burke Alapítvány és az MCC Brussels által szervezett konferencia iránt
Forrás: Facebook/Orbán Balázs

„Ha hiszünk abban, hogy egy szabad, demokratikus Európában szeretnénk élni, akkor bizony a nemzetek érdekében fel kell szólalni a migráció ellen és a békepárti álláspontoknak itt Brüsszelben is el kell hangozniuk. Ez a feladatunk” – fogalmazott.

Magyarország megtanulta, hogyan kell ez ellen a kommunista módszer ellen küzdeni. A magyar választópolgárokat nem lehet elhallgattatni. Hallatni fogják a hangjukat június 9-én, és az olyan nagyot fog szólni, hogy Brüsszelben is meg fogják hallani – tette hozzá Orbán Balázs.

Szijjártó Péter is reagált az eseményekre

„Akkor innentől kezdve, ugye, egyetlen brüsszeli főokos sem fogja szájára venni azokat a kifejezéseket, hogy: a véleménynyilvánítás szabadsága, szólásszabadság, sajtószabadság...” – tette fel a költői kérdést közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NatCon ellehetetlenítése kapcsán.

Menczer: Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt – közölte Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.

A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni

 – írta, hozzátéve:

Nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják. Éljen a brüsszeli demokrácia...

Az igazgató bejegyzése szerint a háborúpártiak mindenáron el akarják hallgattatni a béke hangját, és bele akarnak nyomni bennünket a háborúba.

Rendőrsorfal akadályozza az érdeklődők bejutását a békepárti és migrációellenes tanácskozásra
Fotó: Simon Wohlfahrt / Forrás: AFP

„Magyarország békéjének megőrzése folyamatos küzdelem, és ebben a küzdelemben csak a magyar emberek támogatásával lehetünk sikeresek!” – írta a közösségi oldalán.

Korábban írtuk:

El akarták lehetetleníteni, mégis elkezdődött a brüsszeli NatCon konferencia

Brüsszel baloldali vezetése és a helyi szélsőbaloldali antifa csoportok mindent megtettek, hogy megakadályozzák a városban tervezett National Conservatism konferenciát, ám nem jártak sikerrel. Ugyan fenyegetések hatásra két helyszín is lemondta a programot, a szervezőknek az utolsó pillanatban sikerült egy harmadik rendezvényközponttal megegyezniük, így kedden reggel a brüsszeli Claridge-ben elkezdődött a NatCon 2024 – tudatta a Mandiner.

A NatCon konferencia olyan közéleti személyiségeket, újságírókat, tudósokat és diákokat hoz össze, akik megértik, hogy a konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez, valamint azoknak az egyedi nemzeti hagyományoknak az újjáélesztéséhez, amelyek egyedül képesek egy népet összekötni és boldogulásukat elősegíteni – írja a találkozóról a Magyar Nemzet.

A Mandiner Frank Füreditől, az MCC Brussels ügyvezető igazgatójától, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudta: 

a helyi városvezetés a harmadik helyszínről is el akarta küldeni őket, de itt már nem jártak sikerrel.

Ma reggel jött a helyi polgármester, aki szintén bejelentette, hogy ez nem fog menni. Szerencsére már bent voltunk

– mondta a szociológus. Szerinte a történtek rávilágítanak arra, hogy a belga fővárosban a „biztonsági aggályokat” ürügyként próbálják felhasználni a rendezvények és viták leállítására. Ez bevett gyakorlat az Egyesült Államokban, ahol gyakori, hogy erőszakkal fenyegetik a rendezvényhelyszíneket, hogy azok kihátráljanak bizonyos események mögül.  

Elmondása szerint Brüsszelben is ez történt: az első helyszín, a Concert Noble azért mondta le az eseményt, mert a polgármester megüzente nekik: nem fognak segíteni a helyszín biztosításában, nem lesznek rendőrök, és féltek, hogy „balhé lesz”.  Ez utóbbitól egyébként nem alaptalanul félnek, hiszen a szélsőséges baloldali szervezetek online üzenetváltó csoportokba szervezték magukat, ahol folyamatoson áramoltatják az információkat a konferenciáról és fenyegetőznek – tudta meg a Magyar Nemzet. 

A lap hozzáteszi, az MCC Brussels egy közleményt is kiadott, amelyben összefoglalták a rendezvény körüli botrány részleteit. „A konferenciára a szervezők mintegy 500 vendéget várnak, a többi között olyan meghatározó személyek is felszólalnak a rendezvényen, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Ryszard Legutko, az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártjának társelnöke, Gerhard Müller német bíboros, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, valamint az európai Identitás és Demokrácia, a brit Reform UK, a spanyol VOX, a flamand Vlaams Belang, illetve a portugál Új Jobboldal pártok prominens képviselői” – emelik ki. 

Ami az elmúlt napokban történt, nem kevesebb, mint a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás válsága egész Európában. Abszolút tragédia, hogy az Európai Unió szívében, Brüsszelben befogadták az eltörléskultúrát. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek aggódnia kellene amiatt, ami itt történik

– fogalmazott Frank Füredi a történtek kapcsán.

A szociológus a Mandinernek emellett azt nyilatkozta

a mai nap már valószínűleg lezajlik, de aggódik a holnap miatt. 

Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki volt lengyel elnök is szerdán szólalna fel.

Orbán Balázs: megpróbálták ellehetetleníteni a nemzeti konzervatívok találkozóját

A brüsszeli baloldal, városvezetés és radikális baloldali aktivisták közösen megpróbálták ellehetetleníteni a nemzeti konzervatívok találkozóját – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója kedden a Facebook-oldalán.

Orbán Balázs azt írta: 

Brüsszelben nem akarják eltűrni a nemzeti szuverenitás mellett kiálló, migrációellenes és békepárti európai hangokat. Fenyegették, zsarolták a konferencia nemzetközi szervezőit, többször is, de végső soron sikertelenül

 – fogalmazott.

A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta: a konferencia óriási érdeklődés mellett elindult, a szólásszabadság győzni fog.

A tanulság azonban Orbán Balázs szerint "a napnál is világosabb": Brüsszelben tűrhetetlen állapotok vannak, változás kell, és azt csak a nemzeti konzervatív erők szövetsége és választási győzelme tudja elhozni.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában