Víz vizsgálatok

2023.07.05. 08:54

Audis eredmények a győri talajvízről

Néhány héttel ezelőtt tették nyilvánossá a győrszentiváni civilek a közösségi forrásból végzett talajvízvizsgálatok eredményeit. Megosztották, hogy a szakértők magas lítiumértéket és magzatkárosító anyagot (NMP: N-metil-2-pirolidon) mértek a márciusi vizsgálat során.

kisalfold.hu

Mint az dr. Dézsi Csaba András polgármester közösségimédia-bejegyzéséből kiderül, a győri önkormányzat hivatalos levélben kérte a mérést végeztető szentivániakat, hogy küldjék el nekik a vizsgálati eredményeket, illetve a mintavételi pontok pontos megjelölését is, hogy hivatalos vizsgálatokat lehessen indítani. A bejegyzésből az is kiderül, hogy az eredményeket nem küldik el a város önkormányzatának, arra hivatkozva, hogy azokat nem adhatják ki „harmadik félnek”. 

A szentiváni vizsgálat hírére reagálva a győri Audi Hungaria is vizsgálatokat végzett. Sajtóközleményben ismertették a saját eredményeiket. 

– Az elmúlt hetekben a vállalat elvégeztette az NMP-értékek vizsgálatát az Audi Hungaria területén lévő talajvízfigyelő kútjainkban is, annak ellenére, hogy erre vonatkozóan nincs jogszabályi előírás, így nincs jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott határérték sem. A méréseket akkreditált szakcéggel végeztettük négy különböző ponton. 

A vizsgálati eredmények szerint a vállalat területe alatti talajvízben NMP nem detektálható – fejtette ki a négykarikás vállalat. 

– Az Audi Hungariánál a gyártási technológia során keletkező és kéményeinken keresztül eltávozó légáramban a járműgyár működése, 2013 óta mérjük az NMP-koncentrációt, mely mérési eredmények a mindenkor érvényes IPPC-engedélyben megadott határértékek alatt, sőt, jellemzően a kimutatási határ alatt voltak – tették hozzá a közleményben. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában