Szavazás

2023.07.02. 08:03

Legyen a Győrszentiváni tölgyes az Év fája

A több mint 150 éves kocsányosok 36 védett madárfajnak adnak otthont, árnyékukban pedig védett növények nőnek.

kisalfold.hu

Forrás: Kisalföld archív

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Győrszentiváni tölgyes nem csak indult az év fája versenyen, de be is jutott a döntőbe, és július 1-étől már élesben várja a szavazatokat egészen októberig. Kilenc fa verseng az Év fája 2023 megtisztelő címért. Mivel egy korábbi helyi szavazást már megnyert a terület, a a Szentiváni Öko Szeglet Egyesület döntött úgy, hogy jelöli a fatársulást részben azért, mert remélik így nem csak nemzetközi ismertségre tehet szert, de talán a helyiek is jobban értékelik, és a szemetelés, rongálás elkerüli a területet.

Szavazni az evfaja.hu honlapon szavazás menüpontban  október 1-ig lehet, egy email cím birtokában, mivel a fiókunkba érkező levélen keresztül érvényesíthetjük a szavazatot.

A szavazás utáni első napon, július 2-án a Győrszentiváni tölgyesnek volt a legtöbb szavazata (352),  a második helyen a Szekszárdi Remete Berkenyéje (200 szavazat), a harmadikon Az öreg Vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája (161 szavazat) állt. 
(A feltüntetett számok azt az állapotot rögzítik, amikor cikkünk született, de ezek folyamatosan változnak)

Forrás: evfaja.hu

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában