2023.11.11. 14:00
Kiderült, miért szakított Kollányi Zsuzsi és párja
Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland kapcsolata rövid válság után felbomlott, bevallották miért lett vége.
Forrás: HOT(!) Magazin
Véget ért Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland kapcsolata. A sztárséf és az énekesnő majdnem másfél éve voltak együtt, de sajnos nem sok idejük jutott egymásra.
Zsuzsival már az elején tudtuk, hogy az ismerkedés folyamata nehéz lesz a hivatásunk és a családi életünk miatt.
Hónapokig próbáltuk az életünket egymáséhoz formálni, ám hiába igyekeztünk, be kellett látnunk, hogy nem egy irányba haladunk, nem egyszerre akarjuk ugyanazt" – mondta Bóza Roland, aki úgy fogalmazott, egy riport tette ezt világossá számára.
"Zsuzsi nemrégiben a Tények Pluszban mutatta meg a legújabb számát, amit hozzám írt, ám a nyilatkozatából és a riportból is úgy jött le, miszerint ő nem velem tervezi a jövőjét. Hiába jelent meg az interjú úgy, ahogyan, ő nem pontosított. Ezután hosszú beszélgetések következtek, és megállapodtunk abban, hogy külön kell folytatnunk"
– tette hozzá a sztárséf, akinek időközben egy nagyon komoly dologgal is szembe kell néznie.
Zsuzsival több hetes beszélgetés előzte meg a szakításunkat, nagyon igyekezett, én is próbálkoztam, ám be kellett látnunk, hogy most nem tudjuk folytatni a kapcsolatunkat.
Azon túl, hogy a válásom még mindig tart, komoly betegséggel diagnosztizáltak, ami miatt hamarosan sebészkés alá kell feküdnöm. Zsuzsi nagyon kedves volt, rögtön megpróbált mindent helyrehozni, ám hiába fontos ő számomra, be kell látnom, hogy jelenleg az egészségem a legfontosabb és az, hogy láthassam a fiamat felnőni. Hogy mi lesz köztünk Zsuzsival, az a jövő zenéje, de boldog hónapokat tudhatunk magunk mögött, jóllehet, kevés időnk volt egymásra. - írta a Blikk nyomán az Origo.
Bulvár-celeb
- Fogadjunk, hogy ezt a meglepő dolgot nem tudta Zámbó Jimmyről!
- „Erre kevés a köszönöm” – üzentek a súlyos rákbeteg Tompos Kátya nevében
- Így van most a csepeli panel 5. emeletéről lezuhant 3 éves Jonatán (videó)
- Kulcsár Edina megmutatta gyönyörű anyukáját, elállt a rajongók lélegzete
- Tóth Gabi párja kitálalt: jön a baba