Digitália

2024.04.30. 06:00

Idegesítően közel kerül a Földhöz egy kisbolygó 2029-ben

Hogyan készülnek a tudósok arra, hogy az Apophis a Föld mellett fog elszáguldani?

MW

Az illusztráció az Apophis aszteroida és a Föld közötti távolságot mutatja. A sok kék pont a Föld körül keringő műholdakat, a rózsaszín pedig a Nemzetközi Űrállomást jelöli

Forrás: NASA

Öt év múlva potenciálisan veszélyes aszteroida robog majd el a Föld mellett, ijesztően közel lesz, kevesebb mint 32 000 kilométerre. E ritka találkozáskor az Apophis tízszer közelebb lesz a Földhöz, mint a Hold.

Még száz nyugodt évünk van?

Mint borítóképünkön is látható, az Apophis 2029. április 13-án ér a Föld közelébe. Amikor 2004-ben felfedezték, a 335 méter aszteroidát veszélyesként jelölték meg, amely bolygónkba ütközhet. A későbbi megfigyelések azonban megnyugtatták a tudósokat, hogy egyelőre nincs ok pánikba esni, és az aszteroidának még legalább egy évszázadig esélye sincs a Földbe csapódni.

Ez nagyon jó hír, tekintve a méretét és azt a súlyos rombolást, amit okozhatna, ha egy napon elérné bolygónkat. Remélhetőleg ez soha nem fog megtörténni, bár ekkora objektumok átlagosan 80 000 évente egyszer eltalálják a Földet, s katasztrofális károkat okoznak becsapódásukkal.

A tudósok meg akarják állapítani, hogy a Föld gravitációs tere hatással lesz-e az Apophis irányára, összetételére és forgására. Ezek például aszteroidarengéseket eredményezhetnek, ami eltolódást okozhat anyagai eloszlásában, átalakíthatja a felszínét. Fizikai változásai megváltoztathatják a keringési útvonalát, ezért a tudósoknak ezt meg kell vizsgálniuk.

Űrhajók indulnak felé

A SpaceNews szerint az olyan magáncégek, mint a Blue Origin, az Exploration Labs, vagy az ExLabs küldetéseket akarnak indítani az Apophisszal való találkozásra. Nemrég, az Európai Űrügynökség hollandiai központjában bemutatták elképzeléseiket, hogy miként akarnak több információhoz jutni az aszteroidáról és más olyan űrkőzetekről, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Földre.

Forrás: Blue Origin

A Blue Origin javaslata magában foglalja a képünkön látható Blue Ring orbitális platform használatát. A 2024 végén debütáló Blue Ringet úgy tervezték, hogy kiszolgáljon kereskedelmi és állami ügyfeleket is, és akár 3000 kilogramm súlyú rakományt is képes legyen befogadni.

Az ExLabs egy olyan ötletet mutatott be, amelyet korábban a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) tanulmányozott. A SpaceNews szerint a Distributed Radar Observations of Interior Distributions, avagy a DROID, űrrepülőgépet küldene az Apophisra, amely két CubeSat-ot (mini műholdat) telepítene az aszteroida szkennelésére. A küldetés 2028 májusában indulna, és 2029 februárjában érkeznének meg az Apophishoz.

Február elején a NASA találkozóján ötleteket kértek a magánszektortól „az Apophis aszteroida 2029-es elrepülése során végrehajtandó küldetések innovatív megközelítéseiről”.

A NASA OSIRIS-APEX űrszondája, korábbi nevén OSIRIS-REx, már úton van, hogy tanulmányozza az Apophist, és megfigyelje az aszteroida változásait a Földdel való találkozása nyomán.

Az űrügynökségnek van egy tartalék űrszondája, amely újra felhasználható az Apophis aszteroida tanulmányozására. A Janus küldetésnek 2022 augusztusában kellett volna elindulnia a Psyche űrszondával, de egy szerencsétlen szoftverhiba késleltette az indulását.

És ez még csak a kezdet. Hamarosan további küldetéseket is bejelenthetnek, tekintettel az ilyen közeli találkozás tudományos fontosságára és ritkaságára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!